A Bibliát ne csak olvasd, hanem tanulmányozd!

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Körösnagyharsányi Gyülekezetében közösen tanulmányoztuk a Bibliát, annak is egyik fontos „iratát”, melyet Pál apostol írt az Efézusbeli gyülekezetnek.

„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Tim 3,16-17)

A Biblia szó jelentése a görög „biblosz” (könyv, tekercs) szó, többes szám alakja. Azt is mondhatnánk, hogy a Biblia nem más, mint egy „könyvtár”. Olyan könyvtár, amiben 66 könyv van, 27 Újszövetségi irat és 39 Ószövetségi irat. Az Ószövetségi iratok Kr.e. 12. szd-tól Kr.e. 2. szd-ig íródtak, míg az Újszövetség a Kr.u. 1. szd-ban keletkezett. De, miért is fontos ez a számunkra?

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Körösnagyharsányi Gyülekezetében közösen tanulmányoztuk a Bibliát, annak is egyik fontos „iratát”, melyet Pál apostol írt az Efézusbeli gyülekezetnek. Magát a gyülekezetet is Pál apostol plántálta, gondozta, de szolgált közöttük a hűséges Apollós és Timóteus is. Pál hasznos tanácsokkal és intelmekkel látja el a gyülekezetet, de számtalan személyes tanítással igyekszik az embereket Krisztus szerelmébe beavatni. Ugyan ennek a gyülekezetnek írt János apostol is egy levelet a Jelenések könyvében, ahol János személyesen Jézustól kapott üzenetét írta le (Jel 2,1-7). Az üzenet fő gondolata, hogy a gyülekezet „elhagyta az első szeretetet”.

Nagy áldás együtt tanulmányozni az írást, rátalálni olyan kincsekre, amelyek valóban az ember hasznára van. Sok ember nem is gondolja, hogy Isten milyen hangosan és határozottan beszél, tanít bennünket a Biblián keresztül. Isten a Szent Szellem által vezet, helyre igazít, megjobbít, áldássá tesz az emberek számára. És mind ez, az ember érdekét szolgálja.

Forrás: tisztavizetapoharba.blog.hu

 

A Bibliát ne csak olvasd, hanem tanulmányozd!
A Bibliát ne csak olvasd, hanem tanulmányozd!