Jobb adni, mint kapni

Mindig nagy élmény egy tininap! Nem volt ez másképp 2016.09.09-én sem a Reményhír iskolában. Reggel 9-kor kezdődtek a kötött programok, az alsós és felsős évfolyamoknak külön-külön. A „kicsik” átmentek a városi Sportcsarnokba, ahol sok zene és játék várta őket. A nap témája az volt, hogy „jobb adni mint kapni”! Ezzel kapcsolatosan egy rövid előadást is meghallgattak, melyben Krizsanyik Győző missziós munkatárs kifejtette, hogy miért is érdemes gyakorolni ezt az igazságot.

            A felsősök a Kegyelem Gyülekezet épületében tölthették ezt a pár órát. Érkezés után minden osztály külön, egy kis helységbe ment, hogy három kérdést kidolgozzon és egy szóvivőt válasszanak maguk közül, aki a válaszokat elmondja az évfolyamok előtt. A kérdések egyszerűek voltak, és nagyon sok értékes gondolat született.

Ezek után következtek a játékok, amit talán soha nem lehet megunni. Volt itt szájba tömött habcukor, és olyan is amikor hátratett kézzel a szájukba kellet egy-egy poharat elvinni egy bizonyos helyre. Persze itt sem maradhatott el a zenélés/dicsőítés és egy előadás az adott témában. Kis István missziós munkatárs kifejtette, hogy mindenki tud adni, csak nem mindegy, hogy mit. Beszélt az adás öröméről és, hogy csak azt tudjuk adni amink, van.

            Szeretnénk, hogy ne csak beszéljünk az adásról hanem gyakorlatba is ültessük, így eldöntöttük, hogy a következő tininapra ami decemberben lesz, cipős doboz akcióba kezdünk, amit azután egy rászoruló közösségnek ajándékozunk.

 

 

 

Kis István

Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapni
Jobb adni, mint kapniJobb adni, mint kapniJobb adni, mint kapniJobb adni, mint kapniJobb adni, mint kapni
További képek...