Karácsonyi ünnepi rendezvény Pécsen

2018. december 12-én tartottuk meg karácsonyi műsorunkat az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécs Telephelyen. 46 gondozottunk tudott jelen lenni a karácsonyi ünnepségen.

Egy ismert Biblia verssel (János 3,16) kezdtük az összejövetelünket: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ünnepségünkön Hohmann Brigitta és 5 éves kislánya, Sztella mondtak egy-egy verset. Nagyon megható volt, ahogy a kislány a karácsony várásáról szavalt. Majd a méhecske bábcsoporttól nézhettünk meg egy karácsonyi bábdarabot „Szabad-e bejönni, Betlehemet mondani?” címmel. Nagyon szép volt, ahogy az élethű bábokkal előadták Karácsony igazi történetét. Kedves presbiterünk Fábián Tamás is ott volt, aki elmondta és átadta számunkra a Biblia üzenetét. Balogh Anita és Huszty Lajosné szintén megörvendeztetett bennünket két nagyon szép verssel, és a műsorunk végén a kollégákkal elénekeltünk egy közös éneket.

Az ünnepségünk befejezéseként megvendégeltük a jelenlévő időseket, finom házi süteménnyel és üdítővel kínáltuk őket, majd egy rövid beszélgetés után mindenki feltöltődve ment haza.

Karácsonyi ünnepi rendezvény Pécsen
Karácsonyi ünnepi rendezvény Pécsen
Karácsonyi ünnepi rendezvény Pécsen
Karácsonyi ünnepi rendezvény Pécsen
Karácsonyi ünnepi rendezvény Pécsen
Karácsonyi ünnepi rendezvény PécsenKarácsonyi ünnepi rendezvény PécsenKarácsonyi ünnepi rendezvény PécsenKarácsonyi ünnepi rendezvény PécsenKarácsonyi ünnepi rendezvény Pécsen