Már minden Jézusról szól...

A december 24-e körüli napok minden évben mindenki számára hordoznak valamilyen tartalmat: ajándékok, vásárlás, fenyő, bejgli, töltött káposzta, fahéjas almás illatgyertya, ünnepi mise, nagy családi vacsora, vagy éppen ital, magány, sóvárgás… Hogyan élik ezt meg a keresztény cigány családok? A karácsony jelentőségéről egy fiatal házaspárral beszélgettünk. Rézműves Miklós és felesége Klaudia a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírvasváriban élnek öt éves gyermekükkel, Rubennel. Az újjászületett oláh cigány fiatalok házi csoportban ismerkedtek meg. Klaudia énekelt, Miklós igét hirdetett. Miklós azóta is gyülekezetplántálóként hűségesen szolgál a Pünkösdi Cigánymisszióban.

Íme a meghitt beszélgetésünk szokásokról és a hit erejéről…

– Klaudia, Miklós, felidéznétek, hogyan teltek a karácsonyi ünnepek régen otthon, a családban? – hangzik el az első kérdés az adventi gyertyák fényében.

– Itt nőttem fel, Nyírvasváriban. Ahogy visszaemlékszem, anya, amit tehetett, mindent megadott nekem. De a karácsonyokkal nagyon nem foglalkozott. Talán azért, mert nagyon meg volt keseredve sok minden miatt – kezdi Miklós az emlékezést. – Amikor hathónapos voltam édesapám meghalt. Nálunk, romáknál szentestétől kezdve mindig valahol ünnepeltünk, ettünk-ittunk karácsony másnapjáig. Az asszonyok, anyukámék nekiálltak főzni mindent, ami a romáknál szokás: töltött káposzta, rántott hús, oldalas… Rengeteg mindent csináltak. Anya is megpakolta az asztalt, amivel csak lehetett, pedig mi ketten voltunk, de ha jön valaki, lássák, hogy van, ne menjünk át a másik évbe úgy, hogy üres az asztal. Abban hittünk, ha akkor tele van az asztal, egész évben tele lesz. Erre mindenki készült. Ha valaki nem ment el a másikhoz, az nagyon nagy baj volt. A legtöbben képesek voltak kölcsön is kérni, hogy ne maradjanak szégyenben.

– Az emberek kiöltöztek, megadták a módját. Az asszonyok hajpántot kötöttek, szoknyát vettek, meg a főzésnél bekötötték a fejüket, hogy a haj ne menjen az ételbe. - egészíti ki Klaudia. Az oláh cigány családokra jellemzően, a férj vezeti a beszélgetést, a feleség tisztelettudóan, elismerően figyeli őt, itt-ott megszólal. Miklós folytatja. – A férfiaknál fontos volt, hogy hosszú orrú cipő legyen, öltöny, fehér ing, hogy látszódjon, hogy ünnep van. Jöttek és köszöntötték az ünnepet, jó kívánságokat mondtak a családra cigányul: Boldog karácsonyt! Erőt, egészséget…! A házigazda a jókívánságokra azt mondta, hogy: Úgy legyen! Leültettük a rokonokat. Az asszonyok dolga csak az volt, hogy kínálják a vendégeket. A rokonok ott voltak egy ideig, ettek-ittak, utána együtt mentünk át egy másik testvérhez. Hamar lerészegedtünk.

– Nálunk is erről szólt az ünnep: összejött a rokonság, ittak, mulattak – emlékezik Klaudia is. – Karácsonyfát állítottunk, de ajándékok nem voltak. Csak az iskolából és a tévéből hallottuk, hogy más gyerekek kapnak ajándékot.

A szokások által is nagyon erős kötelékek fűznek a rokonokhoz. Változott valamiben is ez a kapcsolat? Változtak a hangsúlyok a megtérésetek után?

– Igen, mindenképpen. De ha nagyon őszinte akarok lenni, hiányoznak azok az évek, az összetartás… Mára már nagyon-nagyon meghidegült a szeretet a romák között is. Falak nőttek fel. A romáknak nincs jövőképük, és ez annyira elszomorítja őket. Nagyon uralkodik mindenhol az uzsora pénz, a nyomor, az elkeseredés... Csak egy megoldás van mindenki számára: Jézus Krisztust kell követni! - jelenti ki határozottan Miklós. Mióta megtértem sok dolog megváltozott. Engem anya egyedül nevelt. Míg nem tértem meg, addig nagyon sokat csavarogtam, ittam, gépfüggő voltam. Miután édesanyám megtért, nálunk a házban voltak az alkalmak. Mivel nem volt férfi a háznál, tiszteletből ott kellett lennem. Még az elején az ajtóban vártam, hogy vége legyen, hogy el tudjak menni. De egyre jobban ragadott meg az ige és nem sokára megtértem. Ahogy megtérésem után el kezdtem olvasni a Bibliát, elkezdtem ahhoz igazítani az életemet. Nekünk már minden Jézusról szól. Úgy neveljük Rubent is. Öltöztetünk karácsonyfát és megajándékozzuk Rubent, de nem az a lényeg, hogy milyen értékben veszünk, hanem, hogy örül, hogy kap. A rokonokat is meglátogatjuk és fogadjuk, de nem italozunk, és nagyrészt a gyülekezetben vagyunk. Van nekünk a gyülekezetben egy „József programunk” is, amiben egész nyáron gyűjtünk, szenteste pedig kivisszük a rászorulóknak. Nyáron az alkalmakra mindenki hoz lisztet, cukrot, fűszereket, étolajat, tésztát. Ami van raktáron, abból csinálunk egy leltárt, hogy miből mennyi van és megnézzük, hogy tudjuk elosztani. És egy-egy zacskóba rakjuk össze és elvisszük településenként a legszegényebb 20-25 családhoz és átadjuk. Volt, amikor a gyerekeknek is vittünk csomagot. Rengeteg gyerek akkor kapott először ajándékot, és sírtak. Hihetetlen volt ezt megélni. Engem nagyon megérintett… Nem az a fontos, hogy mindig kapjunk, hanem meg kell tanulni adni is.

Idén is szeretnék mindenhova elmenni, ahol szolgálunk: Pilicse, Pilis, Káta, Nyírvasvári, Nyírmihálydi. Általában a média azt szokta közvetíteni, hogy karácsonykor a kis Jézus megszületett. Én azt mondom, hogy Jézus nem ez a kis Jézus. Ő ma is fenn van az Atya jobbján és uralkodik. Ő a világnak az ura – osztja meg gondolatait Miklós, és meggyőződéssel zárja.  Jézus azért született a Földre, hogy megváltsa az embereket. Őneki konkrét célja volt: hogy elvégezze azt, amiért eljött. És el is végezte. Megszületett a Földre, azért, hogy megváltsa az embereket…

Patkás Rita

Már minden Jézusról szól...
Már minden Jézusról szól...