Tudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. száma

A kiadvány első oldalán az első Protestáns Cigánymissziós Konferenciáról olvashatunk „A falaknak le kell omlaniuk az emberi szívekben!” címmel, majd a TÜKÖR ezen száma a csodákról tudósít. Csodákról, mert Isten hatalmas belenyúlásáról szólnak az ember életébe, ugyanakkor paradox és szégyenkezésre indító módon a világ legtermészetesebb jelenségéről. Épp ezért egészséges, normális, kiegyensúlyozott viszonyok között nem tartanánk ezeket csodának. Mivel azonban még meglehetős ritka történésről van szó, amely – valljuk be őszintén – szinte elképzelhetetlen volt sokak számára hosszú ideig, és tán az ma is, mégis a csoda, csodálkozás kategóriájába tartozik.

Miről is szól tehát ez a hírlevél? Krisztusra és Krisztusban ébredő cigány közösségekről és egyesekről, amelyek és akik jelei a jövőnek… Erdei Nagy László, Surman László és Puporka Gusztáv adott interjút arról, hogyan kezdődött és hol tart az életük, mióta tapasztalták Isten kézzelfogható munkáját.

Tudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. száma
Tudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. száma
Tudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. száma
Tudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. száma
Tudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. számaTudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. számaTudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. számaTudósítás a csodákról – Megjelent a TÜKÖR 2016. 3. évfolyam, 1-2. száma
Tags: