Zákányszéken szolgáltak a finnek

Zákányszéken, a helyi gyülekezetben nagy szeretettel fogadták a finn missziós csapatot július 26-án, szerdán. Péter Pál és felesége dicsőítő szolgálata után a gyerekek is énekkel, zenével szolgáltak az alkalmon.

A finn csoport vezetője, Mika Karjalainen először bemutatta a csoport tagjait, majd finnül énekeltek általunk is ismert hívő dalokat. Közben egy-egy bizonyságot is megosztottak arról, hogyan változott meg az életük Jéus Krisztus megváltó munkája által. Ezt követte egy rövid, de tartalmas igehirdetés.

Az alkalom végén a szolgáló csoport tagjai imádkoztak a lelki, testi szükségekért: áldásért, gyógyulásért, megerősödésért. Az alkalom végeztével még sokan beszélgettek, örömmel üdvözölték egymást, áldást, jó kívánságokat mondtak egymásnak. Áldott alkalom volt ez, ahol bárki megtapasztalhatta az élő Isten jelenlétét, aki nyitott szívvel vett részt az összejövetelen.

Adamik László

Zákányszéken szolgáltak a finnek
Zákányszéken szolgáltak a finnek
Zákányszéken szolgáltak a finnek
Zákányszéken szolgáltak a finnek
Zákányszéken szolgáltak a finnek
Zákányszéken szolgáltak a finnek
Zákányszéken szolgáltak a finnek
Zákányszéken szolgáltak a finnekZákányszéken szolgáltak a finnekZákányszéken szolgáltak a finnekZákányszéken szolgáltak a finnekZákányszéken szolgáltak a finnek
További képek...