Oktatási misszió

Fábián M. Tamás vagyok. 1996 óta folyik az oktatás a Keresztény Népfőiskolán. Az ország több pontján indítottunk már tanfolyamot, így már Verpeléten, Pakson és Békésen is végeztek hallgatóink. A KNF bemutatkozó videóját megtekintheti a médiatárban... Fontosnak tartjuk, hogy cigány vezetőket is képezzünk, így a résztvevők 40-50 százaléka cigány tanuló. A bibliaiskola célja, hogy diákjai tanulmányuk befejezése után képesek legyenek kezelni a mindennapi élet kihívásait, hogy készek legyenek lelki ajándékaik felismerésére, hogy felkészüljenek a különböző gyülekezeti területeken való tevékeny munkára, valamint, hogy hittel és Szent Szellemmel teljes vezetőkké váljanak. A lelkészi munkatárs végzettség megszerzése akkreditált képzési rendszerben működik. Végzett hallgatóink közül többen vezetői feladatokat látnak el egy-egy csoport élén, vagy éppen közösségi munkát végeznek kisebbségi önkormányzatokban, érdekképviseleti és civil szervezetekben, valamint missziós társaságoknál.

Oktatási misszió
Oktatási misszió