A Reményhír Intézményben minden évben megemlékeznek a roma kultúra napjáról, amelynek keretein belül kulturális projektdélutánt is szerveznek az iskola pedagógusai, akiknek célja, hogy a tanítványok minél alaposabban megismerjék saját népcsoportjuk életét, hagyományait, történelmi és szellemi kultúráját.  

Az idei bázisintézményi rendezvény alkalmával áhítaton, gasztronómiai, hagyományőrző programokon is részt vehettek a diákok, délután pedig a kótaji Glória gyülekezet tagjainak és az intézmény tanulóinak közreműködésével tekinthettek meg előadást a résztvevők, amelynek keretében a roma kultúra mellett a héber hagyományokat is felelevenítették a program szervezői.

Intézményünkben hagyomány, hogy a roma kultúra napját megünnepeljük, és ehhez kapcsolódik a mostani bázisintézményi rendezvényünk is, ami némileg rendhagyó, hiszen a programot kibővítettük a héber kultúra megismertetésével. Az idei rendezvényünk különlegessége, hogy a Kótajról érkezett vendégeink dicsőítéssel színesítették a bemutatót” – emelte ki Durkóné Illés Bernadett igazgató.

A délutáni program egyben az iskola hitoktatójának, Haczk Ákos Elemérnének az egyetemi projektbemutatója volt. A pedagógus elmondta, hogy az ünnepi műsort komoly felkészülési munka előzte meg, a siker pedig a diákok és a kollégák összefogásának és lelkesedésének egyaránt köszönhető.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. március 27.
  • 2024. március 1. 00:00

    Esemény: Szeretetszolgálat - Tartósélelmiszer gyűjtés

    Helyszín: Békés, 5630 Magyarország

    Gyűjtőpontok: 

    • Bocskai ABC
    • Lázok vegyesbolt
    • Vashalmi ABC
    • Csabai úti ABC
    • Rákóczi ABC


     

  • 2024. március 27. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2024. március 27. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sárdi Istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »