Durkó Albert vezetésével a Pünkösdi Cigánymisszió delegációja is részt vett azon a Madridban megrendezett nemzetközi konferencián, amelynek központi témája a világban várható ébredési hullám volt. Az eseményen elhangzottak megerősítést nyújtottak a misszió látásában, mely szerint az ébredési mozgalomnak a cigányság lesz az egyik hajtómotorja.

A konferenciát szervező Isten Gyülekezetei, angol nevén a World Assemblies of God Fellowship nevű szervezet a pünkösdi egyházak, illetve több mint 144 autonóm, önálló nemzeti csoportosulásokból álló gyülekezetek szövetsége. A taggyülekezetek függetlenek és autonómak, a közös meggyőződés és történelem mégis egyesíti őket. A szervezet tagsága nagyjából 69 millió főre tehető, jelenleg a negyedik legnagyobb, nemzetközi hátterű keresztény csoportosulás.

 „Jézus második eljövetelére készülve a globális keresztény egyházak feladata eleget tenni annak a nagy parancsolatnak, hogy menjünk el és tegyünk tanítvánnyá minden népet” – hangzott el az eseményen, amelyen a Pünkösdi Cigánymissziót Durkó Albert misszióvezető, Filó Vivien nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, és Durkó Leona nemzetközi és szociális manager képviselte.

A konferencia megerősítést nyújtott az OCM víziójában, a vezetőség látásában. Idén első alkalommal jelent meg a cigányság, mint szolgálója a rendezvénynek, ami szintén megerősítése annak, amit a misszió képvisel, hogy a romák hajtómotorjai lesznek az ébredésnek” – számolt be az eseményről Filó Vivien.

A konferencia szervezői szerint a II. világháború óta a legkritikusabb időszakot éljük globálisan. Mint fogalmaztak, senki nem vonja kétségbe, hogy gazdasági szinten nagyfokú instabilitással állunk szemben. Ismeretlen mértékű veszélyek fenyegetnek, amelyek az ukrajnai és az izraeli háború következményei. Mindezek ellenére tudjuk, hogy a történelem legsötétebb pillanatai lehetnek azok a pillanatok, amikor az Egyház felemelkedhet, és a világosság prófétai képviselőivé, hangjává válnak minden nemzet számára (Ézsaiás 60:1-3).

Mottónk: „Ragyogj! Elhívva, hogy hatással legyünk másokra” ami felhívás arra, hogy felelősségteljesen cselekedjünk a jelenlegi világválságok idején is. A „Ragyogj!” nem választás, hanem felhívás, hogy engedelmeskedjünk Jézus parancsának, hogy „világosság” legyünk ebben a világban. Keresnünk kell a Szent Szellem útmutatását, bele kell állnunk a küldetésünkbe, egy új ébredést keresve, amely a történelem eddigi legnagyobb aratásának begyűjtésére vezet majd el bennünket” – fogalmazták meg az esemény résztvevői.

A madridi tanácskozáson a Magyar Pünkösdi Egyház részéről Földesi Tamás elnök és Németi Zsolt alelnök is jelen voltak.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. június 25.
  • 2024. június 25. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. június 25. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2024. június 25. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2024. június 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2024. június 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2024. június 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. június 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Porcsalmai Istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »