„Ami nagyon nagy érték, az a csapatunk, a kialakult csapatban rejlő erő és egymás iránti bizalom” – interjú Gáspár Györgyivel, az MPE OCM szociális menedzser-igazgatójával

Interjúsorozat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőivel – 4. rész.

Nemrég indult interjúsorozatunkban szervezetünk intézményvezetőit, igazgatóit kívánjuk bemutatni, melynek fő célja, hogy a szervezeten túl az MPE OCM mögött álló embereket is megismerhessék az olvasók.

Interjúsorozatunk korábbi részeit az alábbi linkeken tekinthetik meg: 
Lipcsei János, az MPE OCM főigazgatója
Szakács Eszter, az MPE OCM pénzügyi igazgatója
Rossu Teó, az MPE OCM intézményfenntartási és koordinációs igazgatója

Mai beszélgetőpartnerem Gáspár Györgyi, az MPE OCM szociális menedzser-igazgatója.

Mesélj kérlek magadról! Hol nőttél fel, hogyan telt a gyermekkorod?

Nagyváradon születtem, Romániában. Igazán szép gyermekkorunk volt a bátyámmal együtt, ami a szüleinknek köszönhető. Nagyváradon éltünk egészen 8 éves koromig, utána költöztünk Békésre. Ide jártam általános iskolába, majd középiskolába Békéscsabára a mai Andrássy Gyula Gimnáziumba, ezután felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karára általános szociális munkás szakra.

Mindig is szociális területen szerettél volna dolgozni?

Kisgyermekként a színészi pálya vonzott, ez egy nagy álom volt. Az általános iskolás évek alatt bizonytalan voltam abban, hogy konkrétan mit szeretnék, érdekelt az irodalom és a nyelvek, így emelt szintű magyar szakra jelentkeztem középiskolába. Itt találkoztam először a szociális munkával, mivel az iskolánkban dolgozott egy iskolai szociális munkás, általa tetszett meg nagyon ez a szakma. A középiskolai évek alatt el is dőlt számomra, hogy szeretnék a későbbiekben ezzel foglalkozni. Akkoriban én is iskolai szociális munkás szerettem volna lenni, de aztán a későbbiekben egyre inkább nem a fiatal korosztállyal való segítői munka került előtérbe. Édesanyám egészségügyben dolgozott, tehát volt egyfajta irányultság a segítő tevékenységek felé, de végső soron az iskolai szociális munkás munkája volt az, aminek a hatására elindultam a főiskolán a szociális munkás szakra.

Ha szabadidőd engedi, akkor milyen hobbiknak hódolsz?

Szeretek olvasni, a verses kötetektől kezdve a regényeken át a pszichológiai témájú könyvekig mindenfélét. Filmeket nézni is nagyon szeretek, főleg a humorosabb hangvételű magyar filmeket kedvelem. Van egy 10 éves lányom – aki most megy majd 5. osztályba – úgyhogy természetesen főleg vele és a párommal töltöm a szabadidőm nagy részét.

Mióta dolgozol a Missziónál?

Több mint 7 éve, egészen pontosan 2013. január 14-e óta.

Hol dolgoztál korábban?

Legelső munkahelyem, ahol még a főiskolai nagy gyakorlatomat töltöttem, az a gyulai kórház volt, ahol kórházi szociális munkásként tevékenykedtem. Utána Budapesten dolgoztam pénzügyi területen. Később visszakerültem a szakmába, hajléktalan ellátásban dolgoztam intézményvezetőként. Miután a kislányom megszületett és visszatérhettem a munka világába, utána már ide, a Misszióhoz érkeztem. Azóta is itt dolgozom.

Hogy érzed itt magad? Miben másabb, az imént felsorolt munkahelyeidhez képest?

Szeretek a Cigánymissziónál dolgozni. Szerintem a munkáltatói hozzáállás más, mint a legtöbb munkahelyen. Nagyon emberséges, ami a mai világban sokat jelent. Emellett a munkahelyi környezet is nagyon jó, de ami nagyon nagy érték az a csapatunk, a kialakult csapatban rejlő erő és egymás iránti bizalom. Ezt mindig el szoktam mondani azoknak, akik aktívan érdeklődnek és szeretnének itt munkát vállalni, mert a legtöbb munkahelyen sajnos nem ez az általános.

Mit tartasz a munkádon belül a legnagyobb kihívásnak?

Mivel az országban jelenleg 16 telephelyen működik a Segítő Szolgálatunk, több ezer ellátottunk és megközelítőleg 1000 munkavállalónk van, ezért akad kihívás bőven. Nyilván nem mi vagyunk minden munkavállalóval napi kapcsolatban, de azért sok esetben fordulnak hozzánk közvetlenül. A nagy létszámú ellátotti csoportnak és a munkavállalóknak is igyekszünk megfelelő segítséget nyújtani, orvosolni a napi problémákat. Fontos, hogy a mindennapok során képviseljük, közvetítsük azokat az irányvonalakat és elveket, amiket a Cigánymisszió vall és ennek mentén alakítsuk ki a magas szintű szakmai ellátást.

És mit vársz el igazgatóként ettől a rengeteg beosztottól?

Mindenki a szíve és a legjobb belátása szerint, a legmagasabb szakmai színvonalon próbáljon meg dolgozni, az irányelveket figyelembe véve. Aki dolgozik, az nyilván hibázhat. A hiba az elkerülhetetlen, de ha szívvel-lélekkel mindenki odateszi magát és felelősséget vállal a tettekért-feladatokért, akkor abból nagy baj nem lehet.

Eddigi itt eltöltött éveid alatt mi a legkedvesebb emléked?

Sok szép emlékem van, amire jó érzés visszagondolni. Abszolút kellemes emlékek számomra az országos, munkatársi értekezletek, ahol a Misszió összes munkavállalója jelen volt. Ezek közül is kiemelkedik a 2015. évi, amikor egy számunkra fontos projekt zárására is készültünk. Sok pozitív visszajelzés érkezett akkor, hogy érdemes volt pályáznunk, annak ellenére is, hogy nagyon sok munkánk és álmatlan éjszakánk volt benne. A fényképeket nézve és a beszámolókat hallgatva büszkeséggel töltött el, hogy végig vittük, megcsináltuk, volt értelme és tudtunk ezzel is adni az ellátottainknak és a munkatársainknak is.

Igazgatóként mire vagy a legbüszkébb?

Inkább az elvégzett feladatokra, amiket csapatban, együtt véghez vittünk. Bár néha azt mondom, hogy minden egyes nap bizonyos büszkeséggel töltheti el az embert, hogy sikerrel a végére ért. Jó érzés számomra az is, amikor látom, hogy ugyanannak a célnak a mentén különböző területek-igazgatóságok együtt tudnak dolgozni, ez is büszkeséggel tölt el, hogy ennek a része lehetek én is.

Milyennek látod az OCM, illetve a Segítő Szolgálat jövőképét?

Nagyon bízom és reménykedem a Misszió és a Segítő Szolgálat fejlődésében. Valahol a lelkem mélyén álmodozom is, de sokszor inkább a realitás talaján mozgom, így főleg azt szeretném, hogy az, ami van, az megmaradjon. Nyilván, ha tudunk ennél többet, új területeket, ellátási formákat bevezetni-kialakítani, annak is aktív részese leszek, ahogyan eddig is. Elsősorban viszont azt szeretném, hogy 10 év múlva is azt mondhassuk, hogy a Segítő Szolgálat még mindig stabilan és erősen áll és ez az 1000 munkavállaló – ez az 1000 család – még mindig itt van, és tudunk nekik megélhetési forrást biztosítani.

Ha más szakmát, hivatást gyakorolhatnál, mi lenne az?

Szeretem a kreatív feladatokat, mint például az írás. Így valami klasszikusabb médiához köthető dolgot, mint például az újságírást szívesen kipróbálnám, megfelelő végzettség megszerzése után. A jelenlegi munkámban is szeretem a kreatív, alkotó tevékenységet, ami szépen kiegészíti a segítő szakma iránti elhivatottságomat.

Köszönöm az interjút!

Durkó Szabolcs