Segítő szolgálat
Keresés a hírek között
Velünk történik - Segítő szolgálat

Élménybeszámoló a Fejlesztő Foglalkoztatók I. találkozójáról
A Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet közös szervezésben rendezték meg a Fejlesztő Foglalkoztatók I. találkozóját, a festői környezetben elhelyezkedő, Fejér Vármegyei Gesztenyés

Megemlékezés a 89. születésnapon
Virággal és emléklappal köszöntötték fel 89. születésnapján ellátottjukat az MPE OCM Segítő Szolgálat Tatabányai Telephelyének munkatársai. Molnár Ferencné több éve veszi igénybe a szociális étkeztetést, valamint a házi segítségnyújtást a

Az MPE OCM Segítő Szolgálatának szakmai programján jártunk
Az MPE OCM Segítőszolgálata megtartotta első negyedéves szakmai, telephelyvezetői értekezletét. A szakmai megbeszélésen a Segítő Szolgálat engedélyes telephelyeinek vezetői, szakmai egységvezetői, valamint az MPE OCM igazgatósága és a Segítő Szolgálat

Örömet nyújt a munka a szegedi betegeknek
A pszichiátriai közösségi alapellátásban részesülő betegek részére nyújt lehetőséget a Segítő Szolgálat szegedi telephelyén működő Fejlesztő Foglalkoztató, ahol a munkában résztvevők a terápiás segítségnyújtáson túl, pénzkereseti lehetőségben is részesülnek. A

Szeretettel átitatott gondoskodás a Segítő Szolgálatban
Idén is évzáró ünnepség keretében köszönte meg munkájukat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat dolgozóinak a szervezet vezetősége. Az eseményen átadták az Év gondozója címet, amelyet ezúttal Szabó

Köszönet a szociális területen dolgozó szakembereknek
„Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták hogyan lehet másokat szolgálni.” (Albert Schweitzer) Minden év november 12-én a

IN MEMORIAM AGGOUNE ERIKA 1972 – 2022
„Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.” (Zsoltárok 34:19) Megrendüléssel tudatjuk, hogy méltósággal viselt, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Aggoune Erika gondozó munkatársunk életének

Egy felejthetetlen este a szépkorúakkal
Gáborján községben rendezték meg ellátottaik számára Idősek napi ünnepségét a Segítő Szolgálat berettyóújfalui telephelyének munkatársai, akik minden évben igyekeznek színvonalas eseménnyel megemlékezni a szépkorúakról. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezők

Tanácskoztak a telephelyvezetők
Az idei évben elvégzett feladatok értékelése, összegzése volt a fő témája annak a telephelyvezetői konferenciának, amelyet Tiszakécskén tartottak a MPE OCM Segítő Szolgálatának munkatársai. A szervezet az ország számos pontján,

85 éves ellátottunkat köszöntöttük Békésen
H Kovács Gáborné kedves ellátottunknak 85. születésnapja alkalmából jó egészséget és további sok örömteli esztendőt kíván az MPE OCM Segítő Szolgálat és a Békési Telephely minden munkatársa. E nap alkalmából

Az MPE OCM Segítő Szolgálata megtartotta évértékelő és első negyedéves szakmai, telephelyvezetői értekezletét
Szakmai értekezleten a Segítő Szolgálat engedélyes telephelyeinek telephelyvezetői, szakmai egységvezetői, valamint az MPE OCM Igazgatósága és a Segítő Szolgálat Intézményvezetése vett részt. Az értekezlet főbb témakörei: Intézményvezetői összegzés, beszámoló az

Március 15. – A forradalom a bátor közösségek tenni akarásának kiteljesedése
1848. március 15-én nem folyt vér a pesti utcán: ezen a napon valósultak meg az olyan hőn áhított célok, mint a jobbágyfelszabadítás, ekkor jött létre a szabad hazai sajtó és

80 éves ellátottunkat köszöntöttük Békésen
Csávás Istvánné, Erzsike néni kedves ellátottunknak 80. születésnapja alkalmából jó egészséget és további sok örömteli esztendőt kíván az MPE OCM Segítő Szolgálat és a Békési Telephely minden munkatársa. E nap

KÖZLEMÉNY
A nemrégiben megjelenő sajtóhírek kapcsán tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziónak az említett Segítő Szolgálatban érintettsége nincs, két külön szervezetről van szó. Az MPE OCM Segítő Szolgálata

85 éves ellátottunkat köszöntöttük Békésen
Kis Gáborné kedves ellátottunknak 85. születésnapja alkalmából jó egészséget és további sok örömteli esztendőt kíván az MPE OCM Segítő Szolgálat és a Békési Telephely minden munkatársa. E nap alkalmából személyesen

80 éves ellátottunkat köszöntöttük Békésen
Vincze Gáborné kedves ellátottunknak 80. születésnapja alkalmából jó egészséget és további sok örömteli esztendőt kíván az MPE OCM Segítő Szolgálat és a Békési Telephely minden munkatársa. E nap alkalmából személyesen

Misszió – a szeretet nyelvén
A misszió szó először is a keresztény egyházak evangéliumot hirdető tevékenységére – annak különböző területeire – utal. Szélesebb értelemben küldetést, elhívatást – megbízást, megbízatást – is jelent. Mi is elsősorban

90 éves ellátottunkat köszöntöttük Békésen
Jantyik Mátyás kedves ellátottunknak 90. születésnapja alkalmából jó egészséget és további sok örömteli esztendőt kíván az MPE OCM Segítő Szolgálat és a Békési Telephely minden munkatársa. E nap alkalmából személyesen

Adminisztrátor állás szociális alapszolgáltatásban – Békés
Országos hálózattal rendelkező szociális szolgáltató szervezet szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás adminisztrációs feladatinak elvégzésére adminisztrációs munkatársat keres, teljes munkaidőben, közfoglalkoztatásban. Az álláshely azonnal betölthető. Elvárások: középfokú végzettség: érettségi; felhasználói szintű

Étkeztetésben asszisztens és irodai adminisztrátor állás – Hajdúsámsonban
Országos hálózattal rendelkező szociális szolgáltató szervezet szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás adminisztrációs feladatainak elvégzésére, valamint egyéb irodai munkavégzésre 1 fő étkeztetésben asszisztens és irodai adminisztrátor munkakörbe munkatársat keres, határozatlan időre,

Márti néni köszönő levele – Inárcs
Tisztelt Inárcsi Segítő Szolgálat! Kedves Gula Éva és valamennyi munkatársa! A szociális munka ünnepnapja alkalmából szeretném megköszönni áldozatos és lelkiismeretes munkájukat! Nagyszerű dolog, hogy Inárcson is működik ez a szervezet,

„JÓTÉKONY EMLÉKEINK”
2021.10.19.-én az emlékeké volt a főszerep Kecelen, az MPE OCM Segítő Szolgálat Kalocsai Telephelye által szervezett Szépkorúak Napja rendezvényen. Kánászi-Nédó Tibor Telephelyvezető, szakmai egység vezető köszöntőjében elmondta, hogy az emlékek

Szépkorúak köszöntése Inárcson
Október végén az MPE OCM Segítő Szolgálat Inárcsi Telephelyén is köszöntöttük ellátottjainkat az otthonukban, mert a COVID-19 helyzetre való tekintettel rendezvénnyel nem készültünk. Gondozónőink egy kis tisztálkodási csomagot készítettek mindenkinek,

Szépkorúak ünnepsége Hajdúsámsonban
Az idén megrendezésre került Szépkorúak ünnepségének a helyszíne az MPE Hajdúsámsoni Élet Gyülekezete imaterme volt. Nagy örömünkre az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy elfogadta meghívásunkat Dandé Lászlóné alpolgármester asszony, és

Köszönet a felajánlásért
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Fejlesztő Foglalkoztatásban dolgozó munkatársak nevében köszönetünket fejezzük ki annak a kedves felajánlónak, aki nagy mennyiségű fonal alapanyaggal hozzájárult munkánk eredményességéhez. Az adventi időszakra való felkészülés

Inárcsi telephelyünk ellátottja meglepetést okozott
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Inárcsi telephelyünk egyik ellátottja olyan meglepetést okozott a telephely dolgozóinak, amilyenben még nem volt részünk. Egyik szeptember eleji hétfőn reggel Laja Pista bácsi ellátottunk úgy

Segíteni szükségletek szerint
A Berettyóújfalui SZERETETPONT kérelmezői szükségletük szerinti ellátásban részesülnek általunk. Mindig a raktárkészletünktől függ, hogy milyen mértékben tudunk segíteni a családoknak, hisz csak azt tudjuk adni, amit kapunk. Az eddigi felajánlásokat hálás szívvel köszönjük a támogatóknak! Hisszük és

Mindennapi segítségnyújtás a gondozás mellett
A tavalyi év a pécsi telephelyen nagyon mozgalmas volt, mint minden telephelyünk így mi is a COVID-19 vírussal küzdöttünk. A járványhelyzet idején is a pécsi, komlói és nagyharsányi csapattal folytattuk

Nagyharsányi összefogás
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Nagyharsányi csapata összefogott egy Alsószentmártoni családért. Ebben a családban 6 gyermeket nevelnek és egy unoka bővítette a családot nem régen. Az egyik kisgyermek betegsége nagyon

Kerek évszámos születésnapjuk alkalmából köszöntöttük ellátottjainkat Tatabányán
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Tatabányai Telephely két ellátottja kerek évszámos születésnapjukat ünnepelték januárban: Nagy Vilmosné 80, Hermann Józsefné 70 éves lett. Kedves ellátottjainkat virággal és üdvözlőlappal köszöntöttük ebből a

Házi segítségnyújtásban telephelyvezető és szakmai egységvezető munkatársat keresünk Budapestre
Országos hálózattal rendelkező szociális szolgáltató szervezet házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatás napi működtetés feladatainak koordinálására, szervezési, vezetési feladatok ellátására, valamint adminisztrációs feladatok elvégzésére telephelyvezető és szakmai egység vezető munkatársat keres Budapestre,

Szociális Munka Napja – Segít-Ő magazin 2. évfolyam 4. száma
A Szociális Munka Napját 1997 óta ünneplik világszerte, a Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége javaslatára. 2016-ban a Magyar Országgyűlés a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénybe iktatta

Ajándék idősek napjára a Pécsi Telephelyen
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi Telephelyén is nagy örömmel vették ellátottaink az idősek napjára kapott ajándékot. Sokan meghatódtak az üdvözlő kártyán lévő idézeten, és volt, aki azonnal használatba vette

Ajándék csoki gyerekeknek
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi Telephelye november végén a Nem Vagy Egyedül Alapítványtól kapott 3 doboz csokoládét, vagyis 72 tábla finom mosolygást és jókedvet. Oldon és Nagyharsányba osztottuk szét

Mezőkövesdi telephelyünk ellátottai is nagy örömmel fogadták az ajándékokat
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Mezőkövesdi Telephelyén az idősek napja alkalmából ellátottaink szintén megkapták a megküldött ajándékokat, melynek őszintén örültek, nagyon jólesett nekik a meglepetés, gondoskodás. A kapott gyógyszer adagolónak nagy

Idősek napi kedvesség Ózdon
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Ózdi Telephelyén is kiosztásra kerültek az idősek napja alkalmából megküldött ajándékok, ellátottaink nagy örömére. Az időseknek nagyon jól esett a gondoskodás és a meglepetés. A

Megjelent a Segít-Ő magazin 2. évfolyam 3. száma
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálat magazinjának aktuális számában interjúkat olvashatunk a szolgálatban dolgozó személyekkel. A magazin elolvasható ide kattintva: Segít-Ő magazin 2. évfolyam 3. szám

„Egymás munkáját támogatjuk, segítjük a közös célok elérése érdekében” – interjú Kiss Szilviával, az MPE OCM intézményvezető helyettesével
Interjúsorozat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőivel – 6. rész. Nemrég indult interjúsorozatunkban szervezetünk intézményvezetőit, igazgatóit kívánjuk bemutatni, melynek fő célja, hogy a szervezeten túl az MPE OCM mögött

Gáspár Györgyi szociális menedzser-igazgató a 7.Tv-ben
A békéscsabai 7.Tv vendége volt Gáspár Györgyi szociális menedzser-igazgató az Aktuális című magazinműsorban. Alábbiakban megtekinthető a vele készült interjú a szociális feladatokról, az ellátás rendszeréről, a felmerülő igényekről, és az

„A kihívások visznek bennünket előre” – interjú Fazekas Hajnalkával, az MPE OCM Segítő Szolgálatának intézményvezetőjével
Interjúsorozat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőivel – 5. rész. Nemrég indult interjúsorozatunkban szervezetünk intézményvezetőit, igazgatóit kívánjuk bemutatni, melynek fő célja, hogy a szervezeten túl az MPE OCM mögött

További telephelyeken valósult meg adományosztás
A Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálata és az MPE OCM Segítő Szolgálat együttműködése által korábban a Segítő Szolgálat több ellátottja is hozzájuthatott egy-egy kisebb, tartós élelmiszereket tartalmazó adományhoz, melyet a gondozók adtak

„Ami nagyon nagy érték, az a csapatunk, a kialakult csapatban rejlő erő és egymás iránti bizalom” – interjú Gáspár Györgyivel, az MPE OCM szociális menedzser-igazgatójával
Interjúsorozat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőivel – 4. rész. Nemrég indult interjúsorozatunkban szervezetünk intézményvezetőit, igazgatóit kívánjuk bemutatni, melynek fő célja, hogy a szervezeten túl az MPE OCM mögött

Meg kell látnunk a jövőt
Interjúsorozat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőivel – 1. rész. Most induló interjúsorozatunkban szervezetünk intézményvezetőit, igazgatóit kívánjuk bemutatni, melynek fő célja, hogy a szervezeten túl az MPE OCM mögött


Élelmiszer csomagokat kaptak ellátottjaink – többen elérzékenyültek
A Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálata és az MPE OCM Segítő Szolgálat együttműködése által az elmúlt hetekben a Segítő Szolgálat több ellátottja is hozzájuthatott egy-egy kisebb, tartós élelmiszereket tartalmazó adományhoz, melyet a

Ajándék az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi Telephely Komlói csapatának
Május közepén az Ultras Komló szurkolói klub megkereste Komlói csapatunkat, hogy szeretnének nekünk is egy felajánlást tenni. Már többször szerveztek gyűjtést, és most a Komlói MPE OCM Segítő Szolgálatára gondolnak,

100 éves ellátottját köszöntötte a pécsi telephely
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi Telephelyén köszöntöttük Fenyvesi Mihálynét, aki a 100. életévét töltötte be. „Jó Istennek köszönhetem a hosszú életemet. Mindenért nagyon megdolgoztam az életemben, de Istennek vagyok

Köszönő üzenet Segítő Szolgálatunknak
Segítő Szolgálatunk a napokban kapta e kedves szavakat. Az üzenetet módosítás és név nélkül közöljük. „Kedves Kolléganők és Kollégák! Az én kis Mamókámat a vírus miatti zárlat most IGAZÁBÓL elsősorban

Segít-Ő magazin 2. évfolyam 1. szám – 10 éves az MPE OCM Segítő Szolgálat
Megjelent a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának szociális magazinja, mely beszámol a 10 éves évfordulóról. Ide kattintva elolvasható a tartalma: Segít-Ő – 2. évf. 1.

Idősek napi rendezvény Újsolton
2019. november 21-én délután került megrendezésre az MPE OCM Segítő Szolgálat és Újsolt Község Polgármesteri Hivatala közös szervezésben az újsolti idősek napja. A családias rendezvényre a parányi falu idősei szép

Születésnapi köszöntések Békésen
Egy szívből jövő születésnapi köszöntő mindenki életét, napját megszépíti. Így történt ez november hónapban két ellátottunk életében is, hiszen Ferenczi Lászlóné, Julika néni november 20-án töltötte be 90. életévét. Rébeli-Szabó

„Szatyornyi szeretet” – Pécs
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi Telephelyén novemberben indítottunk egy akciót „Szatyornyi szeretet” néven. Nagyon sok felajánlás érkezett az irodánkba. Itt is megköszönöm mindenkinek a segítségét, hozzájárulását, amibe sokszor szívük

Szeressük az időseket karácsonykor is!
Néha elmélázom azon, hogy vajon mi lesz majd velem akkor, ha megöregszem? Ez a kérdés minden bizonnyal azért vetődik fel bennem újra és újra, mert 9 éve idősgondozással foglalkozom, az MPE OCM

Mezőkövesdi ellátottaink karácsonyi köszöntése
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Mezőkövesdi Telephelye karácsonykor egy-egy szép kerámiával és jó kívánságokkal köszöntötte kedves ellátottait.

Szeressük az időseket karácsonykor is!
Néha elmélázom azon, hogy vajon mi lesz majd velem akkor, ha megöregszem? Ez a kérdés minden bizonnyal azért vetődik fel bennem újra és újra, mert 9 éve idősgondozással foglalkozom, az MPE OCM

Év gondozója és dolgozója 2019
Évről évre jó megállni és visszatekinteni az MPE OCM Segítő Szolgálat munkatársai által végzett emberfeletti munkára, segítésre, támogatásra, amit a szociális alapszolgáltatás keretein belül végezni tudnak. A szakmai vezetők által

„Szatyornyi szeretet” – Pécs
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi Telephelyén novemberben indítottunk egy akciót „Szatyornyi szeretet” néven. Nagyon sok felajánlás érkezett az irodánkba. Itt is megköszönöm mindenkinek a segítségét, hozzájárulását, amibe sokszor szívük

Születésnapi köszöntések Békésen
Egy szívből jövő születésnapi köszöntő mindenki életét, napját megszépíti. Így történt ez november hónapban két ellátottunk életében is, hiszen Ferenczi Lászlóné, Julika néni november 20-án töltötte be 90. életévét. Rébeli-Szabó

Megünnepeltük a szépkorúakat Hajdúsámsonban
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Hajdúsámsoni Telephely dolgozói 2019. november 29-én ünnepelték a szépkorúakat, melynek helyszíne a Hajdúhadházon lévő Pünkösdi Gyülekezet közösségi terme volt. Telephely- és gyülekezetvezetői köszöntő után a

Idősek napi rendezvény Újsolton
2019. november 21-én délután került megrendezésre az MPE OCM Segítő Szolgálat és Újsolt Község Polgármesteri Hivatala közös szervezésben az újsolti idősek napja. A családias rendezvényre a parányi falu idősei szép számmal

Novemberi programok a Segítő Szolgálat Pécsi Telephelyen
November 23-án a pécsi irodában játékos csapatépítést tartottunk. A komlói és nagyharsányi csapatnak egy színvonalas programot szerveztünk. Játékos szombati napunk arról szólt, hogy ismerkedjünk, barátkozzunk és munkaidőn kívül is tudjunk

Tíz év távlatából, tízszeres növekedés után
November 15-én ünnepeltük a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának 10 éves fennállását. Segítő Szolgálatunk 904 fő munkatárssal dolgozik, 17 telephelyen országszerte. Induló és jelenlegi szolgáltatásainkkal több, mint 13.000 embert

Idősek napja 2019
November 7-én tartotta az MPE OCM Segítő Szolgálatának békési telephelye éves ünnepségét, Idősek Napja alkalmából. Az alkalomra érkezett idős gondozottakat erre a napra összeállított műsor fogadta és kedves megvendégelésben részesültek.

Szépkorúak napi ünnepség Kunszentmiklóson
Az MPE OCM Segítő Szolgálat telephelye 2019. október 31-én, a helyi önkormányzat támogatásával került megrendezésre a Szépkorúak napi ünnepség Kunszentmiklóson. A Baksay Sándor Református Gimnázium harmadik osztályos növendékei Somogyiné Beregszászi Dóra

Idősek napja Nagyharsányban
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi telephelye a Nagyharsányi járásokban október végén tartotta meg az Idősek napját. A tízparancsolatban azt olvashatjuk: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a

Szépkorúak hónapja Mezőkövesden
Az Idősek napja, hónapja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tajgai, és mindannyiunknak nagy szükségünk

Szépkorúak napja Apostagon
„Mindig azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, amelyet bírni fogtok.” (5Mózes 5,33)

101. születésnap köszöntése az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi Telephelyén
Buvári Andrásnét, Mária nénit köszöntöttük fel szeptember 29-én 101. születésnapja alkalmából. Isten különleges áldásának tekintjük itt Pécsen a 90. év feletti időseinket. Ők azok, akik nagy élettapasztalattal és szeretettel vannak

Ruhaadomány kiosztása a pécsi telephelyen keresztül
Az MPE OCM Segítő Szolgálat Pécsi Telephelye szeptember közepén újabb ruhaadományt kapott a Nem Vagy Egyedül Alapítványtól. Két nagy utánfutónyi adományukat Komlóra és Nagyharsányba vittük. Mindkét helyen megszerveztük az adományok

100 éves ellátottat köszöntöttünk a pécsi telephelyen
2019. június 17-én örömmel köszöntöttük otthonában Merkel Ottóné, Magdi nénit. Amíg ott voltunk, sokat mesélt 4 öccséről, akikkel nagy szeretetben nőttek fel, és ez a szeretet ott volt mindvégig életükben.

Imameghallgatás a mindennapokban
Thesszalonikabeliekhez írt 1. levél 5. rész 17-18. versek:„szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” Isten kegyelme által munkatársaimmal péntekenként összejövünk imádkozni a

Minden nap Istennel indul
Máté evangéliuma 6. rész 26. 31. 34. versek: „Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal