A pszichiátriai közösségi alapellátásban részesülő betegek részére nyújt lehetőséget a Segítő Szolgálat szegedi telephelyén működő Fejlesztő Foglalkoztató, ahol a munkában résztvevők a terápiás segítségnyújtáson túl, pénzkereseti lehetőségben is részesülnek.

A fejlesztő foglalkoztatás az MPE OCM Segítő Szolgálatának keretein belül 2018. január 1-én indult el a közösségi pszichiátriai ellátásban részesülő betegek számára Szegeden. Ahhoz, hogy valaki részt vegyen a munkában munkapszichológiai, szakorvosi javaslat szükséges, általános épülettakarítás, zöldterület kezelés, és ajándék-, használati tárgyak készítése egyaránt szerepel a feladatok között. A szakemberek számára egyértelmű sikernek számít, hogy az elmúlt években többen külső munkahelyen, rehabilitációs foglalkoztatónál is el tudtak helyezkedni azok, akik korábban náluk dolgoztak.

„A kezdeti izgalmak után mindig nagy örömmel jönnek dolgozni a betegeink, akik számára a munkán kívül szakmai ellátást és segítségnyújtást is biztosítunk.  Az idő során egyre inkább javul az önbizalmuk, az alkalmazkodó képességük, kitartásuk, ugyanakkor nagyon fontos, hogy anyagi bevételre is szert tudnak tenni, amire egyébként nem lenne lehetőségük” – mondta el Kakusziné Halász Aranka, a szegedi telephely vezetője, aki elárulta azt is, hogy a munkanapok mindig nagyon jó hangulatban telnek, szeretetteljes emberi kapcsolatok alakulnak ki a mindennapok során.

Volt olyan betegünk, akitől a nyugdíjkorhatárra való tekintettel el kellett búcsúznunk, de azóta is gyakran meglátogat minket, mert nagyon kedves emlékeket őriz a szívében a nálunk töltött időszakról. Az ilyen visszaigazolások számunkra is örömet, a munkánkhoz lendületet biztosítanak” – teszi hozzá.

A foglalkoztatóban sok kreatív termék, használati és ajándéktárgy készül, amelyet a közösségi oldalakon és a misszió honlapján lévő webshopban is meg lehet vásárolni.

A kézműves termékek  vásárlásával támogathatja az ellátásban részesülő betegek foglalkoztatását. A vásárlásból befolyó összeget a foglalkoztatásban előállított termékek alapanyagának biztosítására, a betegek jutalmazására, és munkakörülményeik javítására fordítják.   Megrendelésre is dolgozik a foglalkoztató, amennyiben a honlapon szereplő termékek felkeltették érdeklődését, lehetőség van egyedi megrendelésre is, fejlesztoszeged@indamail.hu e-mail-en keresztül.  Vásárlás esetén  Bankszámlaszám:

10402025-00026241-00000007.

Az utalási közleménybe kérjük  írják bele, hogy fejlesztő foglalkoztatás.  Intézményünkben 8-16 óráig, lehetőség van készpénzes vásárlásra, valamint szívesen fogadunk adományokat is. Amennyiben  szeretne támogatni minket, adószámunk: 18393567-2-04.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 19.
  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. április 19. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »