Segítsen Ön is, hogy felépülhessen a Pünkösdi Cigánymisszió első temploma!

Adományával segíthet, hogy felépülhessen Magyarország első pünkösdi cigány temploma.

Egy olyan hely, ahol a társadalom szélére került emberek közösségben találkozhatnak Istennel, és ha megtérnek Jézus Krisztussal való kapcsolatuk megváltoztathatja egész életüket.

Helyreáll a családi béke, a szeretet.

Azoknak a cigány embereknek, akik rendszeresen járnak a pünkösdi misszió közösségeibe, nincs többé szükségük alkoholra, kábítószerre, nyoma vész az agresszív viselkedésnek, helyreáll a családi béke, a szeretet.

Egy öt évvel ezelőtt megszületet álom vált valóra, amikor elhelyezték a mezőberényi templom alapkövét, Surman László, a Pünkösdi Cigánymisszió igazgatója ugyanis 2018-ban kapta az építkezés gondolatát, amit nemsokára tettek is követtek. A romák lakta Delhi városrészen vásárolt telken megkezdődött a beruházás, és ma már a falai és a tornya is áll a születendő épületnek, amely mintegy 150 fő befogadására lesz alkalmas. Az épületben hitéleti tevékenység mellett oktatásokat, egyéb közösségi rendezvényeket is szerveznek majd, hogy segítsék a helyiek felzárkózását, és segítséget nyújtson számukra a mindennapokban. Az épület létrejöttét a kormány is támogatta, mindemellett jótékonysági adományok is hozzájárultak beruházás létrejöttéhez.EgEEgygEgy öt évvel ezelőtt megszületett álom vált valóra, amikor elhelyezték a mezőberényi templom alapkövét, Surman László, a Pünkösdi Cigánymisszió igazgatója ugyanis 2018-ban kapta az építkezés gondolatát, amit nemsokára tettek is követtek. A romák lakta Delhi városrészen vásárolt telken megkezdődött a beruházás, és ma már a falai és a tornya is áll a születendő épületnek, amely mintegy 150 fő befogadására lesz alkalmas. 

Az épületben hitéleti tevékenység mellett oktatásokat, egyéb közösségi rendezvényeket is szerveznek majd, hogy segítsék a helyiek felzárkózását, és segítséget nyújtson számukra a mindennapokban. Az épület létrejöttét a kormány is támogatta, mindemellett jótékonysági adományok is hozzájárultak beruházás létrejöttéhez.

templom alapko (Közepes)

Az alapkőletétel 2022. áprilisában történt, a résztvevők az alapkő mellett egy időkapszulát is elhelyeztek az utókor számára. Ebben egyebek mellett a templom megálmodójának Akarom élj! című verseskötete is belekerült az alábbi szöveggel: „Az emberekben hinni kell, nem veszhet el végleg a jóság. Amikor Isten megmutatta számomra ezt a templomot, ezt mondta: amit most látsz, ezt Én építem fel. Ez a templom egy jel, annak a jele, hogy Isten meghallgatja a könyörgők imádságát. Egy jel, hogy leszáll az emberek közé Delhiben és újat kezd, hogy többé semmi sem lesz ugyanaz, ami eddig volt. Legyen minden Isten dicsőségében!”

A templom felépüléséhez Ön is hozzájárulhat. Egyszeri vagy rendszeres pénzadományát eljuttathatja banki átutalással, bankkártyás fizetéssel vagy PayPal segítségével a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió számára az alábbiak szerint.

Adomány 1
Készültségi szint 50%

Adomány bankkártyával:

Adomány átutalással:

MPE OCM
11733003-27310883
(OTP Bank)

Közlemény: Mezőberényi templom adomány

PayPal segítségével:

Kattintson a gombra!

Paypal Adomány

 

Olvassa be a QR kódot!

Adomány 2

 

Ezúton is hálásan köszönünk minden támogatást, és Isten gazdag áldását kívánjuk az adományozó életére!