A Berettyóújfalui SZERETETPONT folyamatosan dolgozza fel a beérkező kérelmeket, de mindeközben az adománygyűjtés az első, hisz abból tudunk adni, amit kapunk. Hála az Úrnak, felajánlóink feltétel nélküli szeretettel, önzetlen segítséggel vannak jelen a mindennapjainkban, így a hét elején mindig zsúfoltabbak a napjaink, de a mai nap másként indult.

Nagy csend… és nyílt az ajtó. Egy pár, akiket egy közös ismerősünk irányított SZERETETPONTUNKBA. Bemutatkozás után, mintha megállt volna az idő. Beszélgettünk, kérelmüket kitöltöttem, adománycsomaggal elláttam őket és előkerültek a fotók. Enikő fotói… pici volt és vidám lányka, majd ifjú hölgy és asszonnyá vált.

Beszélgetésünket bizonyságtételük követte. Az idő még mindig állt. Enikő és István különböző életút után találkoztak, majd egymást támogatva az Úr segítségével és dicsőítésével, hittel és reménnyel léptek a változás útjára. Boldog gyermekként nőttek fel, az élet rögös útjain sok felé jártak. Voltak jómódban és éltek utcán hajléktalanként is, de az Istenbe vetett hitük soha nem hagyta el őket. „Az Urat szolgálom és reménnyel tölt el üdvössége” – mondta Enikő, majd István fűzte hozzá: „Jó útra lépek. Kitűzött céljainkat elérjük az Úr segítségével, addig is hálát adva mindenért amink van. Ámen.”

Isten áldja eme kedves családot, segítésünk folyamatos, a változás és fejlődés nyomonkövetésével.

„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” (Gandhi)

„Az ima az isteni védelem pajzsát helyezi köréd. Ne hagyd ki az életedből!” (maiige.hu)

Nyékiné Sámi Edit

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. december 4.
  • 2023. december 4. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2023. december 4. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Jézus hív, ha megfáradtál

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »