holokauszt_1

Emlékezünk, mert emlékeznünk kell! Aki nem emlékszik a múltra, annak nincs jövője sem. Tudnunk kell mi történt, mementót kell állítanunk, s emlékezetünkben tartani kik vagyunk valójában, s mire vagyunk képesek bizonyos körülmények között. Az emberi gonoszság nem ismer határokat.

De nem csak messzire kell nézni, hiszen szervezett népirtások a közel múltban is voltak, gondoljunk csak Szudánra, Ruandára, Boszniára, a srebrenicai mészárlásra, vagy ma Szíriára és a közel-keleti háborús területekre, vagy az Afrikában zajló háborúkra.

Sokan állítják azt, hogy az ember alapvetően jónak születik, de a Biblia világosan leszögezi, hogy az ember öröklötten gonosz, és olyan természettel születik, amely, hogy kielégítse vágyait, elkerülhetetlenül vétkezni fog. Ezt mutatja be a Zsoltárok 51,7: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.”

Rögtön a Szent Írás első lapjain találkozhatunk Káinnal, az első gyilkossal, aki megöli testvérét Ábelt, mert féltékeny rá.

A cigányok Isten különleges népe, hisz minden időben el akarták hallgattatni, ki akarták űzni, el akarták pusztítani őket az emberek. De mint a zsidó nép, úgy ők is, minél jobban támadták őket, annál inkább erősödtek, erősödnek.

Ma, augusztus 2-án, sok ország polgáraival együtt a cigány holokausztra emlékezünk.

A Wikipédia ezt a tragédiát így rögzíti, idézem:

„A porajmosparajmos vagy parrajmos (ejtsd: parajmosz) kifejezés a cigány nyelv egyik balkáni dialektusából származik, magyarországi lovari alakja pharrajimos. Eredeti jelentése „elpusztítás, elnyeletés”. A kifejezés magyar megfelelője: roma holokauszt. A roma holokauszt cigány nyelvű elnevezései még a samudaripe (sa: mind, összes; mudaripe: gyilkosság) és a kali trash (kali: fekete; trash: félelem).

A porajmos a második világháborúban a Harmadik Birodalom által a cigányok körében végrehajtott etnikai tisztogatás. Mivel a cigányság kevésbé volt szervezett, mint a zsidóság, és mivel sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkolták meg, az áldozatok számát nehezebb megállapítani; a becslések 200 000-től 2 000 000-ig terjednek. A zsidó holokauszt árnyékában a porajmos sokáig ismeretlen maradt a közvélemény előtt. Helmut Schmidt német kancellár 1982-ben elismerte ugyan a porajmos, a cigány holokauszt tényét, de a cigányságot csak az 1990-es évek elején, Ian Hancock angliai roma polgárjogi aktivista publikációi nyomán kezdték a nemzetiszocialista rendszer áldozatai közé számítani. A cigány holokauszt emléknapja augusztus 2. A cigányok nem kaptak a zsidókéval összemérhető kárpótlást az atrocitások után.”

Eddig az idézet.

Beszéltem a múltról, a jövőről, de a jelennel is foglalkoznunk kell. Vajon hogyan nézünk, hogyan gondolunk cigány honfitársainkra? Mit tennénk, ha nyilvánvaló bántalmazás érné őket? Hallgatnánk, elmenekülnénk, vagy segítő kezet nyújtanánk? Mit teszünk azért, hogy ne csak szólamok szintjén, hanem a valóságban is érezzék, hogy hasznos és megbecsült tagjai a társadalomnak? Könnyen rájuk húzzuk, hogy ők estek bele az árokba, jöjjenek hát ki onnan saját erőből. De ha végig nézzük a történelmet, mindig kirekesztett, jogaiktól megfosztott, üldözött vagy csak megtűrt nép voltak, szinte minden országban, mi voltunk, akik a lehetőségeiktől megfosztva árokba löktük őket.

Ma is van holokauszt, a gyűlöletben, a beszédben, a cselekedetekben, amik akár halálos sebet is okozhatnak a léleknek, de a testnek is.

Isten azonban kegyelmes Isten, Aki lehajol ma a cigányokért és felemeli őket. A japán, vagy mostanában a kínai csoda a gazdaságban eltörpül majd ahhoz képest, amit Isten a cigányokkal fog cselekedni. Kárpótolva lesznek mindenért, már itt ezen a földön, amit elkövettek ellenük.

Jézus azt mondja, hogy sok első lesz utolsó és sok utolsó pedig első. Akik ma pozícióban, biztonságban és nagyon magasan érzik magukat, fognak utána menni a cigány embernek, hogy megérinthessék csak a ruháját, mert Isten elsővé teszi őket, míg emezek utolsók lesznek.

A jövő a cigányságban van! A legjobb befektetés ma a cigányokba fektetni. Mert Jézus Krisztus keresztje egy teljesen új emberré teszi őket. A régi meghal, eltűnik és egy egészen új, krisztusi természet jön elő és növekszik bennük.

Emlékezzünk, cselekedjünk helyesen ma, és várjuk a jó jövőt!

Isten áldása legyen mindannyiunkon!
 
Durkó Albert
misszióvezető

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 8.
  • 2024. október 8. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 8. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések