faultetes

Fél évszázaddal ezelőtt került sor az I. Roma Világkongresszusra, és 1996-ban, 25 évvel ezelőtt pedig hivatalosan elindult a Magyar Pünkösdi Egyház cigánymissziója, amely mára már országos hálózatban működő szervezetté vált. A Reményhír Intézmény 2012. szeptember 1-je óta működik a szervezet részeként.

A jeles alkalmat konferenciával ünnepelte a misszió, ezt követően pedig intézményünkbe látogattak a vendégek.

Ünnepélyes keretek között került sor a faültetésre, ami idővel minden adventi időszak díszévé válik majd iskolánk udvarán. A fenyőt Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, Durkó Albert, a misszió vezetője, Lipcsei János főigazgató és Kálmán Tibor polgármester ültette el. Ezt követően meghallgattuk Ásós Tibor 7.a osztályos tanuló előadásában Romka Demeter: Hogyha volna fehér lovam című versét.

A vendégeket az Alapfokú Művészeti Iskola csoportja is köszöntötte. Szilágyi Attila tanár úr vezetésével a Cigányhimnuszt énekelték és gitározták növendékeink. Kálmán Tibor polgármester köszöntője, és Rézműves Mihály asztali áldása után kötetlen beszélgetéssel és ebéddel folytatódott a rendezvény. A 25. éves évforduló alkalmából készített tortát Langerné Vickor Katalin, Durkó Albert és Lipcsei János szelték fel.

Köszönjük ezt a szép napot mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte iskolánkat!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. szeptember 26.
  • 2023. szeptember 26. 15:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Odaszánás

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »