fokuszban-tehetseg-20130604_01

A Reményhír Alapítvány újabb sikeres pályázat keretén belül kívánja támogatni és segíteni a tehetséges roma fiatalokat Békés városában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Programa által támogatott pályázat címe: Fókuszban a tehetség. A pályázat kódja: NTP-RITP-12-P. A projekt kezdési időpontja 2013. május, a projekt befejező időpontja 2013. június 30.

„A »Fókuszban a tehetség« tehetséggondozó programnak kettős célja van – tudtuk meg Fábián Tamástól, a Reményhír Alapítvány elnökétől –, egyrészt a program által biztosítani kívánjuk a résztvevő tehetséges roma fiatalok tehetséggondozását, tovább fejlődését, másrészt be kívánjuk mutatni e tehetségeket a nyilvánosságnak. A program során a résztvevők megismerkedhetnek, hozzájuthatnak olyan szolgáltatásokhoz, amelyek biztosítják számukra adott esetben az önmenedzselést is. Így nem csak a program során tudják magukat bemutatni a médiában, hanem megtanulják megszervezni a nyilvánosság előtt való megjelenésüket.”

A program első foglalkozásán megtudtuk, a Reményhír Alapítvány célja, hogy a bevont roma fiatalok ne csak zeneművészeti szempontból fejlődjenek, hanem személyi kompetenciáikban is.

A szervezők tájékoztatása szerint, a különböző városi helyszíneken szervezett találkozók, rendezvények olyan környezetet biztosítanak, amely a társadalmi integrálódást támogatja. A köz előtt való szereplésük a társadalmi előítéleteket tüntetheti el. Ugyanakkor a tehetségekben gazdag roma nemzetiség elfogadását segítheti elő a projekt. A programban részt vevő roma fiatalok önértékelése is nő, így a társadalmi integrálódásuk is könnyebbé válik. Az ilyen módon szerzett sikerélmények a jövőben tovább motiválják a fiatalokat a teljesítésben, a teljesítményük fokozatosan nő.

A Reményhír Alapítvány további célja, hogy a nyilvános rendezvények példaértékűek legyenek a társadalmi összefogás, a különböző nemzetiségek együttműködése területén.

Patkás Rita, a program koordinátora elmondta: „A médiával való folyamatos kapcsolattartás célja a folyamatosan fejlődő fiatalok produkcióinak bemutatása, amellyel a program, valamint a jövőbeli hasonló kezdeményezések hasznosságát, hatékonyságát kívánjuk bizonyítani.”

A „Fókuszban a tehetség” tehetséggondozó program kiemelkedő rendezvénye a „Fókuszban a tehetség” Gála. A programot záró esemény időpontja 2013. június 30-a. A Reményhír Alapítvány célja, hogy a felkutatott tehetséges roma fiatalok jelentős számú publikum és média előtt mutathassák meg tudásukat és azt a fejlődést, amit a programban való részvétel során elértek.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
tiszaberceli_2020_02
Az igazi istentisztelet

 A Szabolcs Szatmár Bereg megyei Tiszabercelben, azon belül is a cigánysoron jártak a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Kótaji Gyülekezetének és a Kótaji

Elolvasom »