Eseményekben és programokban különösen gazdag tanévet zárt idén a Reményhír Intézmény, amelynek általános iskolás végzősei rengeteg útravalóval búcsúztak el a pedagógusoktól, barátaiktól. „Bízunk benne, hogy sikerült értéket, tudást, emberi méltóságot hozzátennünk a fejlődésetekhez, az egyéni életutak indításához, és azok sikeres folytatásához „ – hangzott el a diákok felé a ballagási ünnepségen.

Az idei év különleges volt a Reményhír Intézmény életében, hiszen a  Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió által alapított Reményhír Intézményfenntartó Központ, éppen tíz esztendővel ezelőtt vette szárnyai alá az intézményt, amely ma már büszkélkedik szakképző iskolával, általános iskolával, óvodákkal és alapfokú művészeti iskolával. A ballagási ünnepségen tizennégy diák intett búcsút az iskola falainak, ahol a kisebb létszámú osztályok működése azt a célt is szolgálja, hogy a pedagógusok minél jobban oda tudjanak figyelni a diákok egyéni fejlesztésére, igényeire.

Rendkívül gazdag volt eseményekben és programokban a jelenlegi tanév. Kiemelten sok kirándulás is megvalósult, az ország több pontjára látogattak el a tanulók, a Határtalanul pályázat keretében pedig a hetedikesek Erdélybe, a szakközépiskolások Horvátországba is eljutottak. Számtalan tanulmányi- és sportversenyen vettek részt diákjaink, különösen büszkék vagyunk arra, hogy többen közülük megyei- és országos döntőkbe is bejutottak, ahol szép eredményeket értek el. Mindehhez kollégáink időt, és fáradtságot nem kímélő munkája is hozzájárult és megalapozta a kimagasló eredményeket, a rendezvények színvonalas lebonyolítását” – emelte ki ünnepi beszédében Durkóné Illés Bernadett, igazgató, aki a nyugdíjba vonuló pedagógusoknak és a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákoknak jutalmat nyújtott át.

A Reményhír Intézményfenntartó Központ éppen tíz évvel ezelőtt vette át az iskola, az Epreskerti óvoda, majd pedig később a Hunyadi téri óvoda működtetését. Ez idő alatt sok fejlődés, fejlesztés történt az intézményben, a pedagógusok folyamatosan törekednek arra, hogy a náluk tanuló gyermekek és szüleik elégedettsége nőjön, a tanulmányi eredmények javuljanak, a tehetségeket gondozzák. 

A hitéleti tevékenység fontosságát Durkó Albert, misszióvezető is hangsúlyozta.

A gyermekekben szeretnénk tudatosítani, hogy szükségük van Istenre, a jelenlegi világ kihívásaiban egyedül nem tudnak boldogulni. Idén igyekeztünk még bővebb missziós programokat kínálni, mint korábban, fontosnak tartottuk odafigyelni minden olyan problémára, amivel a diákjaink küzdenek, mert szeretnénk, ha tudnák, hogy van valaki, aki megfogja a kezüket és segít nekik a bajban. Egy munkatársunk, kifejezetten a családokat látogatja, és nekik nyújt segítséget abban, hogy meg tudják oldani a gyermeknevelésben felmerülő problémákat” – fogalmazott.

A gyermekzsivaj szeptembertől tölti meg ismét az iskola épületét, addig a vakációé a főszerep az intézmény életében. 

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések