hazastarsitalalkozo_hajduhadhaz_2020_02

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Hajdúhadházi Gyülekezete októberben is megszervezte a Házaspárok találkozóját, melyen ezúttal 11 házaspár vett részt.

A találkozók rendszeresen, havonta egyszer a helyi gyülekezetben vannak megtartva.

A legutóbbi alkalom közös programja grillezéssel kezdődött, amit két család ajánlott fel szeretetből, ezzel is segítve a közösség kapcsolatát.

A közösségépítő vacsora után most is, mint minden alkalommal, közös eszmecserét folytattunk egymással, témánk ezúttal a férj és feleség viszonyulása Krisztushoz volt, illetve, hogy mivel tudjuk támogatni egymást a házasságban az Úr szolgálatában.

Ezekre a kérdésekre a választ legjobban Pál fogalmazta meg Efezusiakhoz írott levelében, mely így szól:

„Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének. „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (Efézus 5,21-33)

Remek hangulatban telt el az alkalom, és ezúttal is sokat tanulhattunk egymástól és Istentől.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 15.
  • 2025. július 15. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. július 15. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2025. július 15. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2025. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2025. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2025. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Nagyari istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »