Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió és a Tokaj-Hegyalja Egyetem. A megállapodást rögzítő dokumentum aláírására az egyetem ünnepi szenátusi ülésén került sor.
Dr. Horváth Ágnes, rektor és Durkó Albert, misszióvezető írta alá a Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Pünkösdi Cigánymisszió közötti megállapodást rögzítő dokumentumot február 17-én, Sárospatakon.
Az együttműködést a felek kutatások terén, gyermekek és fiatalok oktatási esélyeinek növelése, valamint felzárkózási, esélyegyenlőségi fejlesztések szakmai és módszertani segítésének területén kívánják megvalósítani, de a tervek között szerepel a hazai és nemzetközi pályázatokon való közös részvétel is. A megállapodás értelmében az MPE OCM terepgyakorlatok, szakmai gyakorlatok feltételeit is biztosítja az egyetem hallgatóinak. A misszió vállalásai között szerepel hátrányos helyzetű cigány fiatalok toborzása és beiskolázása a Tokaj-Hegyalja Egyetem képzéseire.
Tavaly a sárospataki intézmény tanulói is részt vettek a mezőberényi Delhi településrészen végezett kutatásban, amely a misszió, és a Cigány Módszertani Kutatóközpont közreműködésével zajlott, itt körvonalazódott a szorosabb együttműködés lehetősége.
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió az elmúlt évben a Miskolci Egyetemmel is kötött együttműködési megállapodást.
Fotó: Tokaj-Hegyalja Egyetem