Az MPE OCM Segítőszolgálata minden telephelyének célja, hogy a szociális intézmények vezetői szorosan együttműködve, team-munkában végezzék a tevékenységüket a lakosság szolgálatában. Ennek a célnak az elérését segíti a TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0008 számú, A „Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója Segítő Szolgálat feladatellátásának fejlesztése” című projekt keretén belül megrendezett Intézményi Kerekasztal beszélgetés is. Hencidai telephelyünk három alkalommal, három különböző településen, Gáborjánban, Mezőpeterden és Hencidán valósította meg a szakmai diskurzust. Miután Szűcs Lajos, telephelyvezető beszámolt a Segítő Szolgálat működésének alapelveiről, megjelöltek 5 témakört a diskurzus tárgyául. Hátrányos helyzetűek a településen, az egészségügyi és szociális szolgáltatáshoz való hozzáférés, az oktatás, a közbiztonság kérdése, és a kulturális és közművelődési szolgáltatásokhoz való hozzáférés. A szakemberek beszámolója szerint a gyermekorvosi ellátás és oktatás, a település kis létszámára való tekintettel, nehezen hozzáférhető, ugyanakkor ez hozzásegíti a védőnőket és a pedagógusokat ahhoz is, hogy behatóan megismerhessék a családok, gyermekek életkörülményeit. Ezáltal hatékonyabban tudnak segíteni, problémát megoldani. A gáborjáni idősek szükségletét tekintve, Szűcs Lajos együttműködést ajánlott a Hencidai Idősek Klubjával.

Reméljük, hogy az efféle szakmai diskurzusok rendszeresítése hozzájárul az intézmények aktív diskurzusához, egymás munkájának segítéséhez.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 8.
  • 2024. október 8. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 8. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések