Elektronikai_Verpelet_1

„A munkatársaink szeretete, az átadott javak és segítő szavak összessége, az evangélium üzenete jó táptalajt ad ahhoz, amit szeretnénk ezeknek az embereknek igazi ajándékként átadni” – fogalmazza meg Kis István, aki a Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának vezetője, és az MPE OCM munkatársaként kezdetektől fogva aktívan kivette részét a hazánkba érkező menekültek felé történő szolgálatból.

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetősége az első perctől fogva teljes odaszántsággal segít a háború borzalmai elől hazánkba menekült embereken. Feladat és kihívás is akad bőven, ennek ellenére ajándékként tekintettetek a bajba jutott embertársaikra.

„A háború kezdeti stádiumában különböző érzésekkel töltött el az a hír, hogy az Országos Cigánymisszió is fogad menekülteket a közösségi házakba. Közösségi szolgálatban, krízisben lévő emberek felé sokszor szolgáltam már, de ilyen kihívás még nem volt az életemben. Nagyokat dobbant a szívem, és teljesen meg voltam döbbenve azok sorsán, akik hozzánk érkeztek. Olyan nehézségekkel és hátrányokkal érkeztek, melyeket magyarországi romák között évtizedek óta nem tapasztaltunk. Egyrészt azok a történetek szántottak mélyem a szívemben, amelyeket a háború szörnyűségeiben éltek át a hozzánk érkezők, másrészt pedig az a tartós nélkülözés és kirekesztés, amivel évről évre szembesülnek lakóhelyükön élve. Első rácsodálkozásomból felocsúdva kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségek milyen módon lesznek elegendőek és hasznosíthatóak ezeknek az embereknek a támogatására és fejlesztésére. Mit és hogyan kell mozgósítani humán- és eszköz-erőforrások tekintetében, hogy minél gyorsabban, de ugyanakkor hosszútávon is minél hatékonyabban tudjunk segíteni nekik” – meséli el tapasztalatait Kis István, aki helyi koordinátorként az egyik mozgatórugója volt annak a csapatnak, amely szinte egy családként küzd meg a kihívásokkal, dolgozik a sikerért.

„Ha emberi segítség, ha élelem, ha ágynemű kellett, mindig volt jelentkező, és megtaláltuk a megfelelő bázisokat. A legnehezebb feladat olyankor jelentkezett, amikor más szerveknél, hatóságoknál kellett eljárni. Az Idegenrendészeti Hatóságnál, a Kormányhivatalnál és hasonló hatóságoknál intézendő ügyek eddig nem voltak terítéken a mindennapjainkban. Maguk a hatóságok is keresték a legmegfelelőbb eljárásrendet ahhoz, hogy papírral, információval és támogatással lássák el a menekülteket. Néha a jogszabályok is késlekedtek, azokat nem értettük pontosan sem mi, sem a hivatalnokok. Nagyon hálásak vagyunk az OCM irodáján dolgozó munkatársakért, akik a segítés adminisztratív és anyagi kereteit teremtik meg számunkra. Hálával tartozunk a terepen dolgozó munkatársainkért és a fejlesztő pedagógusokért is, akik személyesen vesznek részt a menekült gyermekek és felnőttek segítésében, fejlesztésében és lelkigondozásában. Nagyon ügyes szakmai csapatot sikerült egybekovácsolni szervezetünknek.”

A befogadott családok közül sokan ebben az időszakban jöttek rá, hogy milyen nagyszerű dolgot tett Isten szeretete értük.

„Szeretnénk, ha az evangélium hirdetésével Jézus Krisztust, mint Megváltót megismerhetnék, és általa egy új, megváltozott élethez jutnának helytől és körülményektől függetlenül” – fogalmazza meg a missziós munkatárs, aki szerint az életvitelszerű és hosszú távú változáshoz elengedhetetlen a holisztikus segítség megszervezése, melyben az anyagi támogatás koordinálása és a rendszeres, tudatosan felépített mentális és szociális támogatás egyaránt jelen van.

„A hosszú távú tapasztalatok rendkívül pozitívak számomra. Akikkel hosszú távon összedolgozunk, ott jók az eredmények, és látjuk a befektetett munka gyümölcsét. Ehhez természetesen kellenek ők, a menekült barátaink is, hogy adják magukat, a szívüket, az akaratukat, a kitartásukat ezekben a nehéz időkben. A családok formálhatóak és nyitottak a változásra. A beiskolázás első üteme is sikeresnek mondható, és szurkolunk a gyermekeknek, hogy a kezdeti lendület és lelkesedés meg tudjon maradni bennük. A helyi összefogások óriási szerepet töltenek be a krízishelyzetek gyors kezelésében, és bár el lehet indítani önkéntes munkával egy kezdeményezést, de úgy vélem, hatékonyan fenntartani csak komplex eszközökkel lehetséges!”

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »