Már több mint egy egész esztendő eltelt, mióta először jártam a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának idősek nappali ellátójában, hogy ott néhány irodalmi gyöngyszemet elszórva élményt szerezzek a néniknek, és tartalmasabbá tegyem az ott töltött időt. Havonta egy alkalommal találkoztunk, s úgy érzem, mindig nagy szeretettel fogadtak, és örömmel, figyelemmel hallgatták a szebbnél szebb novellákat, verseket. Reményik Sándor, Weöres Sándor, Sinka István örökérvényű versei, Tömörkény István szívvel teli novellái, vagy néhány humoros írás Romhányi tollából bizonyára színt vitt ezeknek a hosszú, nehéz éveket megélt idős emberek hétköznapjaiba.  Néhány hónapja azon kezdtem gondolkodni, hogyan tudnám még érdekesebbé, színesebbé tenni ezeket az alkalmakat, hogy ne csak a szövegekre kelljen figyelni, hanem egyéb érzékszervek, azaz a szem és a fül is munkába álljanak. Ekkor jött az a kézenfekvő ötlet, hogy viszek laptopot, projektort, hangszórót, így a szövegek mellett vizuális és zenei élményt is nyújthatok. Emellett pedig még a számítógép és az internet iránt is felkeltem talán az érdeklődést néhányukban. Már van olyan néni, aki ismerősnek is jelölt a facebookon. Úgy tapasztalom, nagy sikere van e kezdeményezésnek, így most már minden alkalommal nézünk gyönyörű képeket, kisfilmeket erről az Isten alkotta csodálatos világról, de ugyanúgy lenyűgözi a néniket, ha képzőművészeti, építészeti vagy egyéb ismeretterjesztő diasorozatokat láthatnak, és közben hallhatnak szebbnél szebb muzsikát is. Szeretnék még nagyon sokáig ilyen és hasonló szép perceket okozni itt, az Idősök Klubjában.

Szeverényi Barnabás

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 19.
  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. április 19. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »