Megemlékezés a holokauszt roma áldozatairól

Az alábbiakban idézzük Abdul Ádám, az MPE Országos Cigánymisszió missziós igazgatójának beszédét, ami a holokauszt roma áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen hangzott el.

(Fotók: Virág István. További fotók a megemlékezésről a Békés Matrixon.)

Ha azt mondom pharraimos, azt mondom: elpusztulás… Ha azt mondom samudaripe, azt mondom: összes gyilkosság… Ha azt mondom kali trash, azt mondom: fekete félelem.

A holokauszt érinti a zsidóságot, érinti a cigányságot és érinti a magyarságot. Fontos tehát nemzetiségi és nemzeti keretek között is megemlékeznünk, mert a holokauszt roma áldozatai, a holokauszt magyar áldozatai is. Közös a veszteség, közös a fájdalom, és közös kell legyen a megbocsátás is.

A holokauszt szó hallatán legtöbben elcsendesedünk magunkban, és feltesszük a kérdést: Hogyan történhetett meg ilyesmi? Miért kellett szisztematikusan meghalnia embereknek anélkül, hogy bármi rosszat tettek volna? 

Aztán felmerül a kérdés: Hogy lehet az, hogy ma is vannak olyanok, akik tagadják a holokauszt megtörténtét, de legalább is annak jelentőségét? Ma is vannak olyanok, akik csak azért gyűlölnek, aki vagy. Legyél cigány, zsidó, magyar vagy épp arab. A gyűlölet nem válogat, nem ismer határokat sem térben, sem időben. Ennek megnyilvánulása volt a romák holokausztja.

Mégis, mit tegyünk ez ellen az „ordas eszme” ellen? Hogyan közelítsünk azok felé, akik gyűlölettel néznek ránk?

Jézus Krisztus a következőkre tanított: „szeressétek ellenségeiteket… áldjátok azokat, akik átkoznak titeket…” (Lukács 6,27-28)

Ez a mérce nagyon magas (azoknak is, akik gyülekezetbe járnak). Mondhatni lehetetlen, de ami az embernek lehetetlen, Istennel lehetséges.

Nem lehetünk langyosak e tekintetben, nem vehetünk fel egy mindenki számára elfogadható köztes álláspontot! A gyilkos eszmét gyűlöljük, de az embert, aki képviseli, szeretnünk kell! Martin Luther King Jr. a következőképpen fogalmazott az amerikai fekete közösség egyenjogúságáért küzdve: „Nem az a kérdés, hogy szélsőségesek leszünk-e, hanem az, hogy miféle szélsőséget képviselünk. A szeretetben leszünk szélsőségesek, vagy a gyűlöletben.”

Mint egyén, mint közösség és mint nemzet, döntenünk kell, melyik irányt választjuk! Jézus Krisztus maga is a feltétel nélküli szeretetet választotta, és ezt a parancsot hagyta ránk is: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes elmédből és minden erődből és szeresd embertársadat, mint magadat.” (Lukács 10,27)

Egy pillanatra gondoljunk bele, milyen az a közösség, az az ország, amiben ezt a parancsolatot megtartják! Abban az országban nincs bántás, és nincs megtorlás. Abban az országban felnő a bizalom, és elfogy a félelem. Abban az országban egymás elnyomását felváltja egymás támogatása. Abban az országban egymásnak többé nem ellenségei, hanem testvérei vagyunk.

Abban az országban nem történik holokauszt.

Fogadjuk hát meg Jézus szavait! Bocsássunk meg azoknak, akik a múltban vétettek, mert a megbocsátás begyógyítja a sebeinket! Szeressük azokat, akik a jelenben vétenek, mert a szeretet legyőzi a félelmet! Akkor tudunk győzni, ha nem félünk, ehhez pedig szeretnünk kell. 

Hogyan szeressünk hát? Mindenkinek van egy története. Keressük és lássuk meg a másikban azt, ami érték, azt, ami szeretetre méltó, akkor is, ha a másik nem teszi meg ugyanezt. Tapasztaljuk meg, hogy egymást támogatva többre vagyunk képesek.

Legyen hát ez a mai nap megemlékezés a múltról és felkészülés a jövőre, mert ahogy a múltunk közös, a jövőnk is az lesz.

Isten áldását kívánom mindannyiunk életére!