logo

Új helyen jöttünk össze január 18-án az MPE OCM mezőberényi házi csoportjában. Az új helyszín ellenére a hév és a lendület a régi. Közel tíz fő vett részt évnyitó alkalmunkon, ahol arról beszélgettünk, hogy mit szeretnénk elérni az új évben, illetve annak is az első részében.

Többen szeretnének bemerítkezni, hogy megtérésüket ily módon is megpecsételjék. Hangsúlyozott meglátásként hangzott el a Biblia végigolvasása is, amely alapvető és rendkívül fontos is.

A témánk ma a tervezés és az előrehaladás fontossága volt. Megkértem a tagokat, hogy erről személyre szabottan is gondolkodjanak, és próbálják azt konkrétan megfogalmazni. Seneca mondta egyszer: „semmilyen szél nem kedvez annak a hajónak, amelyik nem tudja, milyen kikötőbe tart.” Romaként van e tekintetben némi hátrányunk, miután azonban kereszténnyé váltunk, átértékelve a dolgokat, bizony rá kell jönnünk, hogy nem lehet fejlődni tervezés nélkül. E tekintetben is szemléletmód váltásra van szükség. Fontos tehát így gondolkodnunk. Interaktív, építő beszélgetésünk volt.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 18.
  • 2025. május 18. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. május 18. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. május 18. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. május 18. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. május 18. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. május 18. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. május 18. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. május 18. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. május 18. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. május 18. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. május 18. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. május 18. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. május 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. május 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések