Az MPE OCM Segítő Szolgálatának Pécsi Telephelyén is történtek örömteli változások az ellátottak életében a gondozás során, amiért hálásak vagyunk Istennek és gondozóinknak odaadó munkájukért.

S. Istvánné 75 éves, agyvérzése volt, fél teste lebénult, újra kellett tanulnia beszélni. Járókerettel jár, nagyon nehezen. Két éve szinte csak a szobájában tartózkodott, maximum a bejárati ajtó elé ment ki. A gondozónőnek sikerült elérnie, hogy egyik délelőtt kimentek az utcára sétálni. Az udvaron is átmentek, ahol még lépcsőn is le kellett jönniük. Tehát nagy előre lépés történt nála, hogy több év után kiment az utcára a gondozóval.

S. László Parkinson kóros, de 1-2 évig egyáltalán nem járt orvoshoz. Gondozónője és a férfi élettársa sokat győzködték a gyógyszerszedés fontosságáról. Most már rendszeresen szedi gyógyszereit és eljár szakorvoshoz.

V. Miklóst régebben gondozója ébresztette fel dél tájban, amikor az ebédjét vitte. Sokat feküdt, nem járt orvoshoz. Mióta gondozója kiadagolja gyógyszereit, rendszeresen szedi azokat, és mostanában már aktívan tölti napjait.

K. Istvánné állandóan elesett, össze-vissza ütötte magát. Gyógyszerei nem voltak rendszeresen felíratva, kiváltva. A járókeretet nem használta, mert nem tudta hogyan kell használni. Szédült, fájdalmai voltak, bizonytalan volt, és mindig nagyon rossz kedve volt. Mióta gondozója jár hozzá, heti két alkalommal fürdetve van, hetente kigyógyszerelve. Gondozója megtanította használni a járókeretet, és állapota is javult a rendszeres gyógyszerszedésnek köszönhetően.

Mióta V. Irén nénihez mostani gondozója jár, sokat javult mentálisan. Kiegyensúlyozottabb, oldottabb a közös főzések hatására és testsúlya is 8 kg-mal nőtt. Elhunyt fiait is kevesebbet emlegeti, a temetőbe járás megritkult, a kóros gyászfolyamat szűnőben.

S. Máténé tavaly szeptemberben elesett, eltörött a lába, megműtötték és 4 hónapig rehabilitáción volt. Mielőtt elvitték a kórházból, gondozója meglátogatta és megígérte neki, mindent megtesz, hogy újra lábra álljon és hazatérhessen az otthonába. Folyamatosan tartották a kapcsolatot. Mentálisan nagyon sok támogatást kapott. Ez év január végén hazajött, újra jár járókerettel. Kiegyensúlyozott, a gyógytornát rendszeresen végzi és bár 89 éves, nagyon pozitív az életszemlélete.

Nagyon örülünk ellátottaink állapotjavulásának!

Az MPE OCM Segítő Szolgálata Pécsi Telephelyének munkatársai munkájának elismerése, és kitartásuk támogatása érdekében csapatépítő összejöveteleket tartottunk. 2014. január 30-án, Nagyharsányban közös főzés volt, amire bennünket, „irodistákat” is meghívtak. 2014. március 26-án a komlói csoport, egy Komlóhoz közeli étteremben közös sütizés keretében tartott egy kötetlenebb alkalmat. 2014. február 15-én pedig a pécsi főállású munkatársak családtagjaikkal, egy nagyszerű szombat délutánt töltöttek együtt a Szigetvári Termál fürdőben. A pihenésen kívül, egy órás szakmai tréning is megvalósult, ahol játékosan, páros feladat megoldással kerültek elő szakmai kérdések.

Nagyon kellemes időt tölthettünk együtt, és megújult erővel lendülhettünk neki a munkának.

Major Róbertné

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
pcsz-20200924_03
Ismét tudtunk segíteni

Fiatalok kértek segítséget a Békési SZERETETPONTTÓL, hogy előrébb jussanak és boldoguljanak a mindennapokban. Sok hátrányos helyzetben élő családapa és családanya fáradozik nap, mint

Elolvasom »