Első alkalommal rendezett regionális konferenciát az MPE Országos Cigánymisszió keretein belül működő Mátészalkai Roma Keresztény Egyesület. A szervezet, és a helyi pünkösdi gyülekezet munkája megbecsülésnek örvend a város életében, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a városi önkormányzat vezetői, a térség országgyűlési képviselője, és Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos is jelen volt az eseményen.

Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg első regionális konferenciáját a Mátészalkai Roma Keresztény Egyesület, amelynek céljai között szerepel a hátrányos helyzetű roma emberek részére történő segítségnyújtás, a keresztény alapértékek megismertetése. Az egyesület az Ukrajnából érkezett menekültek ellátásából, támogatásából is aktívan kivette a részét.  Horváth Csaba, elnök kiemelte, hogy a mostani esemény egyik legfontosabb célja az egységteremtés, szeretnék, ha évről-évre növekvő létszámmal rendezhetnék meg a konferenciát. Mátészalka életében fontos szerepet játszik a pünkösdi közösség, ezért Kovács Sándor, országgyűlési képviselő, Dr. Hanusi Péter, polgármester, és Torma Tamás, alpolgármester is köszöntötte a jelenlévőket. A konferencián jelen volt Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos is.

 „A mostanihoz hasonló missziós összejöveteleken minden esetben a békesség kiáradását tapasztaljuk meg, mert a békesség nem anyagi kérdés, hanem  ott van, ahol Isten is jelen van. Nehéz időszakokban vagyunk benne, de fontos, hogy ezen képesek legyünk túllépni. Nagy ébredés van a cigányság körében, azt látjuk, hogy egyre többen Istenben látják a reményt. A közelmúltban megalakult a Cigány Közösségek Szövetsége, azzal a nem titkolt céllal, hogy változást hozzon a magyarországi cigányság érdekképviseletében, és kulturális autonómiájának gyakorlásában, a többségi társadalom felé ugyanis elsősorban a kulturális gazdagságunk adja meg a megbecsülésünket” – emelte ki Sztojka Attila.

A regionális konferencián Durkó Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetője tartott igehirdetést, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a béke akkor valósul meg az életünkben, amikor szövetséget kötünk Istennel.

Jézus Krisztus a békesség fejedelme. A mi feladatunk, hogy megbékéljünk egymással, és Istennel, hogy a szeretete kiáradhasson közöttünk. Isten a szövetségét soha nem töri meg, ahová helyezett minket ott kell képviselnünk az Ő királyságát” – hangzott el az igehirdetésben.

A tervek szerint egy év múlva ismét megrendezik a regionális eseményt mindazok számára, akik érdeklődéssel, támogatással fordulnak a helyi roma pünkösdi közösség felé.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. június 2.
  • 2023. június 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2023. június 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2023. június 2. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. június 2. 19:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2023. június 2. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2023. június 2. 19:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2023. június 2. 19:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2023. június 2. 20:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Határok nélkül Mátészalkán

Több mint félezer résztvevővel rendezték meg Mátészalkán az l. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferenciát. A Pünkösdi Cigánymisszió kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartja a Kárpát-medencében élő

Elolvasom »
Isten tervei a cigánysággal

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »