Varga Mihály és Antóni Ernő, az MPE Országos Cigánymisszió munkatársai, a megye több területén is szolgálnak missziós munkatársként. Nap mint nap jelen vannak Doboz, Elek, Kétegyháza, Lökösháza, Újkígyós, Kötegyán, Dombegyháza, Kunágota és Kevermes településeken. Családokat látogatnak, segítséget nyújtanak és Isten Igéjét viszik el az adott településen élő családok otthonaiba.

Sok évvel ezelőtt Surman László, szintén az MPE OCM munkatársa kezdte el szervezni a kevermesi gyülekezetet, vagyis ő rakta le a gyülekezet alapkövét – mesélte a két vezető.

Varga Mihály és Antóni Ernő elmondták, hogy 2009-ben kezdtek el átjárni Kevermesre a Túró családhoz. Kezdetben 6-7 fő rendszeres részvételével szolgáltak. Majd később házi csoporttá alakultak, mivel egyre többen szomjazták Isten Igéjét. Volt, hogy szabadtéren is evangelizáltak. Más napokon a helyi kulturális központ vagy mozi épület adott helyet az imaalkalmaknak. Tavaly az MPE Országos Cigánymisszió közösségi házat vásárolt, így az akkor már közel 40-50 főt számláló gyülekezet a közösségi házban kapott helyet.

Varga Mihály gyülekezetvezető elmondta, hogy az ingatlan felújításának munkálatait a Cigánymisszió munkatársai, valamint szakemberek végezték, de a helyi közösség tagjai is kivették a részüket, ami jól összekovácsolta a társaságot, és így értékesebbnek is tartják a saját kezük munkájával felújított épületet.

Az ötlet a Szabolcs megyében már elindított földprogramhoz köthető. – Az ingatlant már eredetileg úgy kerestük, hogy nagy kerttel rendelkezzen, azért, hogy Békés megyébe adoptáljuk a már Szabolcs megyében elindított földprogramot. Előre gondolkodtunk. További tervként vetettem fel az apró jószág tartását is, többek közt. – mesélte Surman László a földprogram ötletgazdája.

A Biblia is azt tanítja, hogy minden magból élet keletkezik, ezt láthatják mindazok, akik megművelik földterületüket.

Lakatos Károly, a kevermesi Kegyelem Gyülekezet tagja úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a magyar és a cigány társadalom között nem szemléletbeli, hanem szociális árok húzódik. Bizony már harmadik generációs munkanélküliségről beszélhetünk. Vannak, akik nemhogy szüleiket, de nagyszüleiket se látták soha dolgozni, munkába indulni. Ebből a helyzetből, a szegénységből nagyon nehéz kitörni, ezért kellenek, akik megmutatják, mit kell tenni. Kellett ehhez a már Szabolcsban gyakorlati szinten működő, és ide, Kevermesre adoptált földprogram – nyilatkozta a kevermesi Lakatos Károly.

A megoldás tehát egyszerű: együtt kell dolgoznunk a boldogulásunkért, a gyülekezetünkért, egymásért, de azért is, hogy a gyermekeinknek egészséges jövőképük legyen a munka világáról, melynek reményünk szerint egykor majd tagjai lesznek ők is.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
pcsz-20200924_03
Ismét tudtunk segíteni

Fiatalok kértek segítséget a Békési SZERETETPONTTÓL, hogy előrébb jussanak és boldoguljanak a mindennapokban. Sok hátrányos helyzetben élő családapa és családanya fáradozik nap, mint

Elolvasom »