Immár hagyománnyá vált, hogy minden évben megünnepeljük ellátottaink körében az Idősek Napját. Ebben az évben úgy alakult, hogy Hencidán erre november hónapban került sor.

Az ünnepséget előzetes szervezések, megrendelések, meghívó készítések, programok egyeztetése, stb. előzték meg. Összeállítottuk a menüt is. A rendezvény helyszínének a nemrég felújított Faluházat jelöltük ki.

Igyekeztünk az ünnepség időpontját úgy meghatározni, hogy idős, beteg ellátottainknak ne a sötétben kelljen hazamenniük. A környező települések polgármestereivel egyeztetve sikerült elérnünk, hogy az önkormányzati kisbusszal az ellátottak szállítása megtörténjen, megkönnyítve ezzel oda- és hazajutásukat.

Az ünnepség déli 12 órakor kezdődött. Fél 12 után már folyamatosan érkeztek az ellátottaink és a meghívott vendégeink is. A szépen, igényesen megterített asztalok melletti székek lassan megteltek és kezdetét vette az ünnepség.

Nagy örömömre szolgált, hogy elsőként köszönthettem kedves ellátottainkat és meghívott vendégeinket. Elmondtam, hogy a család gondoskodása mellett szolgálatunk is igyekszik mindent megtenni azért, hogy a megérdemelt pihenés éveiben megkapják mindazt a támaszt, amely megszépítheti, teljesebb teheti mindennapjaikat.

Köszöntésem után a Gáborjáni Hagyományőrző Népzenei Együttes műsora vette kezdetét. A sok országos minősítőn részt vett zenekar bihari és sárréti népdalokkal szórakoztatta a jelenlévőket, majd Tóth József református lelkipásztor igehirdetése következett. Tiszteletes Úr imájában kérte a jó Istent, hogy adjon erőt a betegségek leküzdéséhez, szeretteik elvesztésének és a magánynak elviseléséhez a jelenlévőknek. Áldást kért az idős emberekre, majd kérte: bízzanak Istenben, aki minden nap új erőt ad az élet folytatásához.

Tiszteletes Úr után felkértem Surman Lászlót, az MPE Országos Cigánymisszió presbiterét szolgálatának megtartásához. Surman László tolmácsolta Durkó Albert misszióvezető üdvözletét, jókívánságait, majd szolgálatában kedvesen és empatikusan fordult idős ellátottaink felé. Kiemelte a család és a szeretet összetartó erejét.  Példákkal és színvonalas gitárjátékával, énekekkel dicsőítette Jézust. Az ellátottaink meghatódva hallgatták szívhez szóló beszédét.

Viski Gyuláné – Emma néni – gáborjáni ellátottunk saját versével és énekével szintén elnyerte a jelenlévők tetszését.

Mizák Mihály – biharkeresztesi ellátottunk – megköszönte a Misszió munkáját, mellyel megkönnyítik az idős emberek számára a mindennapokat. Elmondta, hogy talán a gondozók nem is tudják, hogy nekik, idős, beteg embereknek milyen sokat jelent, hogy minden nap segítenek nekik az életvitelükben, akár a környezetük rendben tartása, akár a bevásárlás, vagy az ápoló munka elvégzésével. Megköszönte a gondozók munkáját és reményét fejezte ki, hogy a szolgálatunk még sokáig tudja végezni munkáját, megkönnyítve ezzel az időskorral járó nehézségek leküzdését.

Farkas Attila adventista lelkipásztor ima szolgálatában beszélt Isten igéjéből, a Szentírásból. Mózes könyvéből. Példabeszédében kitért arra, hogy az idős ember éveinek sokaságával több élettapasztalatra és a bölcsességre is szert tesz.  Fontosnak tartja nem csak a fiatalokkal való törődést, de az idősekről való gondoskodást és az odafigyelést is.  Áldást kért a jelenlévőkre és ima szolgálata befejezéseként énekekkel fejezte be köszöntőjét.

Műsorunkat végül Sándorné Bunyik Andrea gondozónőnk zárta, Szabolcska Mihály: Ünnepnapok című vesével.

A műsor után segítőink gyors keze munkájának eredményeképpen percek múlva az asztalra került a finom ebéd. A szakácsoknak köszönhetően a töltött káposztából többen is kértek repetát. Kétféle süteménnyel is tudtunk kedveskedni a jelenlévőknek, melyet jó étvággyal fogyasztottak ellátottaink, vendégeink egyaránt.

A programok befejezéseképpen megköszöntem fenntartónknak, az MPE OCM Békési Központjának és támogatóinknak:

  • Hencida község Polgármesteri Hivatalának,
  • Gáborján község Polgármesteri Hivatalának,
  • Vajas Zoltán vállalkozónak – Bástya étterem (Mezőpeterd),
  • Nagy Dóra fodrásznak,
  • Varga János sírkövesnek,
  • valamint Boruzs Péter – a hencidai JÓBÉPÉ bolt, ünnepségünkhöz történő hozzájárulását, mellyel hozzásegítettek bennünket ahhoz, hogy ebben az évben is színvonalas műsorral és szeretet-vendéglátással tudjuk méltóképpen megünnepelni ellátottainkat, kifejezni hálánkat, megbecsülésünket, és szeretetünket.

Salamon Józsefné

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 10.
  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések