Édesapja csodálatos gyógyulása által jött rá: Isten létezik – interjú Lakatos Jenővel, a Konzultációs Tanács tanácstagjával

Nemrég indult interjúsorozatunkban a tavaly alakult Konzultációs Tanács tanácstagjainak életét, munkáját kívánjuk bemutatni olvasóinknak.

De hogy mi is az a Konzultációs Tanács? Ahogy a nevében is benne van, egy tanácsadó testület. A tagjai olyan személyek, akik gyakorlatilag a terepen vannak, és ott végzik a mindennapi gyülekezeti szolgálatokat. Ők azok az emberek, akik leginkább átlátják a cigány közösségek, gyülekezetek mindennapi helyzetét, ami alapján a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőit tudják tanácsolni egy-egy fontosabb döntésben. Ugyanakkor ezek a személyek saját közösségükben vezetői, szervezői feladatokat látnak el, részt vesznek a napi operatív munkában.

Mai beszélgető partnerem Lakatos Jenő, lelkipásztor, konzultációs tanácstag.

Kérlek, mutasd be magad és a családodat!

Lakatos Jenő vagyok, Hajdúhadházon élek. Lelkipásztori szolgálatot végzek. Feleségemmel 20 éve, 2000-ben házasodtunk össze. Három lányom van, a nagyobbik 20 éves, a középső 18, a legkisebb pedig 16 éves.

Mivel foglalkozol, milyen szolgálataid vannak?

Jelenleg a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziónál dolgozom. Felkértek konzultációs tanácstagnak, amit nagy tisztelettel elfogadtam, így szolgálok a Misszióban.

Beszéljünk picit a gyermekkorodról! Mikor születtél, hol nőttél fel?

1978-ban születtem, Hajdúhadházon nőttem fel. Ketten vagyunk testvérek. Van egy öcsém, aki sajnos jelenleg nem az Úr útján van. Édesanyám háztartásbeli volt, édesapám pedig rokkantnyugdíjas, még fiatalon lerokkant. Így nevelkedtem, láttam a küzdelmeket. Édesapám jelenleg is él, hála Istennek, édesanyám sajnos már elhunyt.

Az az igazság, hogy régebben – ha gyermekkoromat kicsit jellemezném – sok olyan fájdalmat éltem át, amit ma úgy élek meg, hogy ez mind a javamra szolgált.

Hogyan éltél a megtérésed előtt? Volt-e esetleg bármilyen olyan szenvedélyed, amiből Isten megszabadított?

1996-ban tértem meg, 18 évesen. Előtte sajnos voltak bűnös szenvedélyeim. Gépfüggő voltam, szerencsejátékos. Minden pénzt, amit valahogy kerestem, vagy a családnál láttam, találtam, vagy – amit nagyon szégyellek – megloptam a szüleimet is, szóval minden pénzt a játékgépekre költöttem. Ez volt az én függőségem, szenvedélyem, de sajnos édesapám és édesanyám is ilyen függők voltak. Közösen, családdal jártunk el, és a függőségünket próbáltuk kiélvezni, ami nagyon rossz útra terelt bennünket.

Hogyan tértél meg ebből? Hogy jött egyáltalán maga a megtérésed ezek után?

Egy időben eljött hozzánk a későbbi sógorom, aki jelenleg is a mi gyülekezetünkben szolgál. Édesapámhoz jött, mivel ő gyógyíthatatlan beteg. Neki akarták bemutatni Istent. Egy társával elhoztak neki egy Bibliát, megkérték, hogy olvassa el. Apám ezt szívesen fogadta, így elkezdte olvasni a Bibliát. Aztán azt vettem észre rajta, hogy napról napra változik az arca, változik a közérzete. Azelőtt meg akart halni minden nap, olyan fájdalmai voltak, hogy fel akarta adni már az életét többször is. Öngyilkossági kísérletei is voltak. Én láttam ezt gyerekként, amit nagyon nehezen éltem meg. Én voltam az, aki a kötelet többször levágtam a nyakáról, mert meg akarta magát fojtani. De eljött az a nap, amikor ugye rávette magát, hogy a Bibliát olvassa, és ezáltal hitet kapott. A hite után pedig várta a keresztényeket. Eljöttek hozzánk egy házi alkalomra, elkezdték az Urat dicsérni, engem pedig – mivel abban az időben egy jó kis gitáros voltam – megkértek, hogy gitárral kísérjem őket, míg énekeltek. Ez csodálatos módon egyből ment is, úgy játszottam a keresztény énekeket, mintha mindig is ismertem volna őket.

Apám mozgáskorlátozott ember, abban az időben nem sok évet jósoltak neki az orvosok. 1993-ban volt egy nagy vizsgálata, amikor az orvosok azt mondták neki, hogy maximum három évet élhet. 1996-ban elfogadta az Urat megváltójának. Abban az időben, amikor az a kritikus év volt, mikor mindenki arra számított a családban, hogy ebben az évben még él, és utána nincs tovább, de ő elfogadta az Urat. A házi alkalom kapcsán pedig azt láttuk, hogy Isten megérintette az ő életét. Egy mozgáskorlátozott ember, aki nem tudott magától fésülködni sem, hajolni, jobbra-balra forgatni a nyakát, szóval ezen az alkalmon azt láttuk, hogy hirtelen el kezd mozogni jobbra-balra a csípője, karjai, nyaka is. Egy csoda folytán az Úr megérintette az ő testét, szellemét és szinte ki lett cserélve az édesapám onnantól kezdve.

Láttam ezt a csodát, és azt mondtam, hogy Isten létezik. Nekem is át kell neki adnom az életemet, mert még ilyet soha az életemben nem láttam. Én tudom, hogy mennyit szenvedett az édesapám, én láttam azt, hogy vécére nem tudott kimenni, ha lefeküdt az ágyra, leültünk mellé, fájdalmában sírt, egyszerűen nem tudtunk hozzá közeledni sehogy. De Isten hirtelen beavatkozott az életünkbe, és szinte fájdalommentesen élte tovább a napjait több éven keresztül, és még ma is él! Szinte, mintha semmilyen betegsége nem lett volna, és ezáltal nagyon sokan meg is tértek az utcánkban. Dicsőség az Úrnak!

A te életedbe milyen változásokat hozott a megtérésed?

Először is elkezdtem lemondani, megszakítani a rossz kapcsolatokat. Az olyan barátokkal megszakítottam a viszonyt, akik rossz irányba vittek. Az alkoholtól, a gépfüggőségemtől teljesen megszabadultam. Sőt, azok a barátaim is, akik továbbra is szerettek volna engem arra csábítani, hogy menjek el velük, és továbbra is éljem a szerencsejátékos életemet, menjek velük diszkóba stb., ezeknek a dolgoknak én mind ellent mondtam, és kértem őket, hogy ők is adják fel minél hamarabb ezt az életet. Nem sokkal később ők is megtértek, hála az Istennek. Az egykor világban lévő barátaim is mind az Istent szolgálják a mai napig.

És te mikor határoztad el, hogy Istent fogod szolgálni?

Megtérésem után rögtön. Azon a napon, mikor láttam, hogy apám meggyógyult, és láttam, hogy szinte kicserélődött ez az ember. Akkor azt mondtam, hogy nekem végleg szakítanom kell a bűnös életemmel, nagy öröm jött a szívembe, sírva fakadtam, letérdepeltem a házicsoport alkalmon, amit nem szégyelltem 20-25 ember előtt, hogy én 17 éves fejjel, hangosan sírva átadjam az életemet. Szakítottam a bűnös életemmel, szakítottam a függőségemmel, szakítottam azokkal a szenvedélyekkel, amik csak egyre messzebb vittek volna Istentől. Abban a percben, mikor én láttam ezt a csodát, azonnal átadtam az életemet Istennek, nem fordultam vissza, azóta is Őt szolgálom.

Hogy kezdted szolgálni Istent? Mi volt az első szolgálatod?

Dicsőítő szolgálattal kezdtem, ugye megtérésem előtt is már gitároztam azon a házicsoporton. ’96 februárjában megtértem, májusban megkeresztelkedtem, rá 1-2 hétre fel is kért a vezetőség dicsőítő szolgálatra, amit természetesen nagy örömmel elfogadtam, nem sokkal később pedig már Igét is hirdettem.

A Cigánymisszióval mikor kerültél először kapcsolatba?

Kb. 10 éve kerültem kapcsolatba a Misszióval. Akkor ismertem meg Durkó Albertet, a misszióvezetőt. Eljöttek ide Hajdúhadházra egy evangelizáció kapcsán. Szerették volna összefogni a hajdúhadházi gyülekezeteket, ami többnyire sikerült is. Olyan üzenetet adott át Albert azon a napon ezen a sátoros evangelizáción, ami nagyon megfogta a szívemet. Mikor láttam, hogy mekkora alázat van ebben az emberben, ahhoz képest, hogy mekkora felelősség van a vállán, és ahogy hallottam, amikor bemutatta a Missziót, hogy hányan dolgoznak benne, hány gyülekezetük van, akkor azt mondtam magamban, hogy ilyen vezetőre van nekem is szükségem. Aki nem arrogáns, nem leural, aki nem azt mondja, hogy így kell csinálni és kész, ez nagyon megtetszett, és minden vágyam az volt, hogy Alberttal szoros kapcsolatban maradjak. Nem sokkal később pedig a bibliaiskola kapcsán működtünk együtt. Az évek során aztán azt látták, hogy hűséges vagyok, megbízható vagyok, és így becsatlakozhattam a Cigánymisszióba, aminek nagyon örültem. Innentől kezdve úgy éreztem, hogy kaptam egy védelmet az életemre, a gyülekezetünkre nézve.

Akkor, ha azt kérdezném, hogy mit jelent számodra a Cigánymisszió, akkor azt válaszolnád, hogy elsősorban védelmet?

Védelmet, biztonságot. Úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül, úgy éreztem, hogy ha bármilyen gondom van, akkor tudok kihez fordulni. Szellemi muníciót kaptunk a Missziótól folyamatosan, és láttam a törődést, láttam, hogy nem csupán egy szolgálatra jönnek Hajdúhadházra, hanem igazán fel is tudják vállalni azt, hogyha mély ponton van a gyülekezet, akkor a Cigánymisszió munkatársai azon vannak, hogy segítsenek nekünk erről a holtpontról feljutni.

Azt meg kell jegyeznem, hogy Hajdúhadházon több gyülekezeti szakadás is volt már, és pont abban az időben ismerkedtem meg Alberttel, amikor ezek nagyon jelen voltak városunkban. A mi gyülekezetünkben is volt már 1-2 szakadás, és amikor szükség volt lelki támogatásra, tanácsra, akkor Albert és a missziós munkatársak mindig ott voltak, hogy segítsenek. Nagy örömmel látom, hogy ez egy bizalmas, erős kapcsolat lett a Cigánymisszió és a Hajdúhadházi Gyülekezet között.

Nemrég jártunk nálatok, amikor is egy olyan alkalom volt, amikor több gyülekezet rendezett közös alkalmat. Milyen gyakori ez a nagyon jó kezdeményezés?

Negyedévente csinálunk nagyobb összejöveteleket, viszont hetente összegyűlünk a pásztorokkal közös imaalkalomra. Öt gyülekezet összefogásával történnek meg a közös alkalmak. Nem csupán arra törekszünk, hogy legyenek konferenciák, hanem arra is, hogy a gyülekezetek közötti kapcsolatok egyre mélyebbé váljanak, illetve a régi szakadásokból keletkezett fájdalmak teljesen megszűnjenek. Utóbbira már mondhatom, hogy megszűnt, de teszünk is érte, hogy tudjuk egymást szeretni, és tudjunk egymásban bízni. Szoktunk közösen böjtölni, imádkozunk, imacélok vannak, illetve – még a vírus előtt – látogattuk egymás gyülekezeteit rendszeresen, szolgáltunk egymás felé. Ez egy nagyon jó légkört hozott Hajdúhadházra. Egy olyan békességet éreznek a mai napig a tagok is, amit azelőtt sajnos nem. Nekem is mindig azt vetették fel a gyülekezet tagjai, hogy ha hívők vagyunk, miért nem tudunk összefogni. Bennem is ez a kérdés merült fel sokszor, de hála az Istennek, hogy sikerült áttörni azt a sok éves kemény falat, ami ezt megakadályozta. Már-már azt látom, hogy nem csak a saját gyülekezetünket, hanem Isten királyságát építjük, ami számomra nagy öröm. Amit a Cigánymisszióban tanultam, meg láttam, azt a pásztori körben 100%-osan próbálom továbbadni, mind a gyülekezetemben, mind a városunkban, mind Hajdú-Bihar megyében.

Említetted, hogy konzultációs tanácstag is vagy.  Hogyan történt a felkérés, és hogy fogadtad azt?

Nem nagyon értettem az elején, hogy mi is ez az egész Konzultációs Tanács, annyit gondoltam, hogy nyilván majd valamit tanácsolnom kell a vezetőségnek. De mikor Surman Laci felhívott, és mondta, hogy Alberttel és a vezetőséggel így döntöttek, hogy szeretnének ott látni, akkor először is nagyon nagy megtiszteltetést éreztem a szívemben, mintha felemeltek volna. De fel is tettem magamnak rögtön a kérdést, hogy mivel érdemeltem ezt ki, miért pont engem választottak. Amikor ezt megkérdeztem Lacitól, azt válaszolta, hogy azért gondoltak rám, mert ismernek már jó pár éve, és amit végzek, azt lelkiismeretesen csinálom, megállom a helyem. Nagy örömmel fogadtam a felkérést, de éreztem is egyből, hogy ez nagy felelősséggel fog járni. Úgy gondoltam, ha Isten így akarta, és a vezetőség is így látta jónak, akkor leteszem ezt az Úr akaratába, és ami rajtam áll, azt megteszem, megteszek mindent, hogy növeljem, építsem a Missziót. 

Hogy néz ki egy heted? Milyen feladataid, szolgálataid vannak?

Hajdú-Bihar megyében munkálkodunk a Hajdúhadházi Tüzes Szívek Gyülekezetével. Négy településen vagyunk jelen a megyében. Rendszeresen heti alkalommal szoktuk látogatni ezeket a településeket, illetve nem csupán házicsoport alkalmakat tartunk, hanem lelkigondozásokban is folyamatosan jelen vagyunk. A gyülekezeten belül is igényt tartanak erre, mert ugye lelkipásztori szolgálatot végzek, illetve vannak szükségletek is, amiket be akarunk tölteni a hétköznapokban. Végezzük a Szeretetszolgálatot is. Még nem rég kezdtük el, úgyhogy még kezdetlegesen vagyunk benne. Szinte, mint kezdők vagyunk ebben a szolgálatban, viszont korábban is rendszeresen, önként, összefogással megpróbáltunk segíteni hetente legalább 1-2 családnak, még a szegénységünkből is.

Visszaemlékszem olyan napokra, amikor nálunk se volt szinte semmi, pénztárcánkban nem volt pénz, kenyérből nagyon kevés volt, de volt olyan szükség a gyülekezeten belül, amikor nálunk szegényebbek is voltak. Rögtön felindított az Úr, hogy kinek mije van, ki mivel tudja támogatni ezt a családot. Összehívtuk gyorsan a gyülekezetet, és sikerült őket úgy támogatni, hogy nagy örömet tudtunk szerezni számukra. Ezt a mai napig is tesszük megtérésünk óta. Bízom benne, hogy a Szeretetszolgálattal fel tudunk majd fejlődni odáig, hogy sokkal több családnak tudunk segíteni, kinek milyen szükségletben.

Van-e valamilyen látásod az OCM jövőjéről? Neked milyen terveid vannak a közeljövőre nézve? Hogy látod magad a Misszión belül pár év múlva?

Úgy látom, hogy a Cigánymisszió nagyon erős lábakon áll. Ismerem a Misszió vezetőségét, ők mind erős jellemmel vannak megáldva, ebből kifolyólag elég erősnek látom a jövőt is. Viszont azt is látom, hogy ránk is nagyobb munka, nagyobb szolgálat vár. Sokkal több tennivalónk lesz a közeljövőben. Mint ahogy mondtam, a Szeretetszolgálat most kezd kiépülni, de úgy látom, hogy pár éven belül több településen is fog működni a megyén belül is. Az a szívem vágya, hogy ahol mi munkálkodunk, ott kiépítsük ezt a vonalat, ezt a látást, amit Albert is képvisel: a 325 000 ember újjászületésében szeretnénk olyan eszközök lenni, akik valóban létszámban is hozzátesznek ehhez a nagy számhoz. Illetve szeretnénk majd úgy önállósodni a Cigánymisszión belül, hogy olyan lábakon állhassunk, amivel mi is tudunk segíteni az OCM gyülekezeteinek. Olyan forrásokat kapjanak tőlünk, amivel ők is tudnak majd tovább építkezni. Gondolok itt arra, hogy mi is a gyülekezetünket szinte saját kezűleg építettük fel. Olyan alapot raktunk le a Hajdúhadházi Gyülekezetben, ami jó példa lesz a közeljövőben azok számára, akiknek most nincs saját gyülekezetük, de ha nem teszünk érte, akkor nyilván nem is fog változni semmi. Én ezt megértettem, hogy amink van, azzal sáfárkodjunk, és közös összefogással sikerült saját gyülekezetet létrehozni.

Kb. 7 éve gyülekezünk a saját helyünkön, előtte csak bérelt helyeken tudtunk istentiszteleteket tartani, amikért nagyon sok pénzt fizettünk ki. Vásároltunk egy olyan ingatlant, ami úgy nézett ki, mint egy szétbombázott épület. Semmi nem volt benne, se áram, se víz, se tiszta falak, se betonozás, semmi. Talán még egy jószág se tudott volna ott megélni. Egyszer csak arra indított az Úr, hogy áldjam meg ezt az épületet, és mondjam el a látásomat, mert az volt a látásom, hogy hamarosan ott fogunk mi istentiszteleteket tartani. Nem értették a testvérek, hogyan tudunk majd ott gyülekezni, erre én azt válaszoltam, hogy itt az idő, hogy a hitünket elkezdjük alkalmazni. Elkezdtünk a szegénységünkből adakozni, gyűjtést szervezni a gyülekezeten belül, 2-3 hónap alatt sikerült annyira felújítani ezt az épületet, hogy nem sokkal később már tudtunk is ott gyülekezni, illetve részletfizetésre vásároltuk meg ezt a telket, havi 40 ezer forinttal törlesztettük. Olyan teher volt ez számunkra, amit nehezen tudtunk kifizetni azokban az időkben, de sikerült. Most már több mint 2 éve ki van fizetve teljesen az az ingatlan, ez már a sajátunk, a miénk, és gyönyörködünk abban, hogy ha jó szívvel, buzgón adakozunk, akkor annak van gyümölcse, van értelme. Azt látom, hallom, hogy sok gyülekezetnek nincsen még saját épülete. Nagyon bízom benne, hogy amiket Isten nekünk adott, az majd sikerül más gyülekezeteknek is. Szeretnénk nekik segíteni, a látásunkat átadni, illetve bátorítani őket, hogy ne adják fel soha, és ami forrás a kezükben van, azt használják ki.

Van-e még esetleg bármi, amit fontosnak tartasz, és szeretnél megosztani?

Igen, van a gyülekezetünkben többféle csoport: női csoport, ifjúsági csoport, gyerekcsoport. Azt látom, hogy a nők is nagyon erősen tesznek azért a gyülekezetünkben, hogy épüljön a missziós munka, és büszke vagyok arra, hogy Hajdúhadházon a női testvéreink olyan példát mutatnak, amiből még a férfiak is tanulhatnak szorgalomban, odaadásban.

Durkó Szabolcs