Októberben újabb jelentős állomásához érkezett a Pünkösdi Cigánymisszió és a Prepare International közös képzéssorozata, amelynek keretében a Hollandiából érkezett vendégelőadó, Rinus van Kuil tartott előadást. Az esemény központi témája az atyaság és a tanítványság volt.

A Pünkösdi Cigánymisszió széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, és szoros partneri viszonyt ápol a Prepare International szervezettel. A képzések célja, hogy a résztvevők ne csak elméleti tudást szerezzenek, hanem gyakorlati útmutatást is kapjanak, amelyet saját gyülekezeteik és szolgálataik fejlesztésében alkalmazhatnak. Az atyaság és a tanítványság témái különösen időszerűek a keresztény közösségekben.

Rinus van Kuil előadásában kiemelte, hogy a krisztusi parancs nem pusztán az emberek megnyerésére szól, hanem arra, hogy tanítvánnyá tegyük őket. „Az evangelizáció csak a kezdet. Tanítókra, lelkipásztorokra, apostolokra és prófétákra is szükség van a gyülekezetek építésében és iránymutatásában” – hangsúlyozta.

Rinus van Kuil aktív keresztény szolgálata mellett hazájában hosszú ideig tevékenykedett iskolaigazgatóként, valamint közreműködésével Brazíliában is 13 iskolát alapítottak, ezért különösen érdeklődött a Pünkösdi Cigánymisszió által működtetett Reményhír Intézmény munkája iránt. Az iskolában tett látogatása során pozitív élményekkel gazdagodott. Mint mondta, örömmel látta, hogy az intézményben nagy hangsúlyt kap a kreatív készségek és a művészi érzékek fejlesztése, valamint a hitélet. „Ezek az ismeretek életre szóló értéket képviselnek a diákok számára, látható, hogy itt komoly és elhivatott munka folyik” – nyilatkozta.

A képzéssorozat további állomásai még több tapasztalattal és tudással gazdagíthatják a misszió gyülekezeteit, és hozzájárulnak a nemzetközi kapcsolatok további elmélyüléséhez. A közös munka során mindkét szervezet dolgozik azon, hogy a résztvevők szellemi és gyakorlati értelemben is felkészültebbé váljanak közösségek vezetésében.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 22.
  • 2024. december 22. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. december 22. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »