A Cigány Módszertani és Kutató Központ képviselői egy felejthetetlen szakmai úton vettek részt Máltán. Az utazás célja az volt, hogy a résztvevők tanuljanak a máltai fogadószervezet jó gyakorlataiból, kulturális tapasztalatokat szerezzenek, és erősítsék közösségüket. A delegációt a térség egyik vezető felnőttképző szervezete, a Pastoral Formation Institute fogadta.

A néhány napos program során a résztvevők átfogó képet kaptak a máltai felnőttoktatás módszertanáról és gyakorlati működéséről valamint betekintést nyerhettek a katolikus kötődésű szervezet szerteágazó munkájába.

– „Úgy véljük, a Máltán szerzett tapasztalatokat kollégáink a jövőben is kamatoztatni tudják. Innovatív módszereket vezethetnek be, új megközelítéseket sajátíthatnak el, amelyekkel hatékonyabban szólíthatják meg célcsoportjukat” – emelte ki Gálné Erdész Orsolya, az MPE OCM koordinációs misszióvezető-helyettese.

A látogatás során a misszió szakemberei lehetőséget kaptak arra, hogy nemzetközi perspektívából szemléljék saját tevékenységüket, és új inspirációkat merítsenek.

– „Nagyon sok olyan kulcsmondatot hallottunk az előadásokon, amelyek összhangban vannak missziónk látásmódjával. Különösen motiváló volt látni, hogy az általunk képviselt értékeket milyen hatékonyan alkalmazzák a máltai szervezetek” – tette hozzá Hajnalné Gál Edina, a Pünkösdi Cigánymisszió képzési-nevelési igazgatója.

Kulturális élmények és közösségépítés

A szakmai programok mellett a résztvevők betekintést nyerhettek Málta történelmébe és kulturális örökségébe is.

Tóth Tivadar lelkipásztor különösen értékesnek tartotta a közös gondolkodást és az együttműködési lehetőségeket:

– „Nagy öröm volt számomra, hogy részt vehettem ezen az úton. Jó volt látni, hogy a máltai szervezet is hasonlóan sokrétű missziós tevékenységet végez, mint mi. A tapasztalatok megosztása mindannyiunk munkáját előremozdíthatja.”

A jövő építése közösen

A Pastoral Formation Institute által biztosított szakmai műhelyek, interaktív tréningek és személyes találkozások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Cigány Módszertani és Kutató Központ munkatársai új szemléletmódokat sajátítsanak el. Az itt megszerzett tudást és inspirációt a hazai oktatási és missziós munkában is hasznosítani kívánják.

A máltai út nemcsak szakmai, hanem közösségi szempontból is maradandó élményt jelentett a résztvevők számára. A tapasztalatok beépítése már elkezdődött, így a program hatása a jövőben is érezhető lesz a misszió által indított felnőttképzésben.

A program 2023-1-HU01-KA122-ADU-000147969 számú a CIMOK munkatársak fejlesztése európai szakmai környezetben pályázatnak köszönhetően valósul meg.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. szeptember 26.
  • 2026. szeptember 26. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. szeptember 26. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. szeptember 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. szeptember 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. szeptember 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adományosztás Kemecsén

A Kemecsei Szeretetpontnak köszönthetően ezúttal is segítséghez juthattak a helyi családok. Ruha- és élelmiszeradományokat osztottak ki azok között, akiknek nagy segítséget jelent a

Elolvasom »