Mély megrendüléssel és fájó szívvel búcsúzunk Kiss Judittól, az MPE OCM Házi Segítségnyújtás elhivatott munkatársától, aki 2015 májusától szolgálta szeretettel és alázattal az ellátottakat és családjaikat. Judit kivételes teherbírású, lelkiismeretes, megbízható és segítőkész ember volt. Hivatását nemcsak munkának, hanem szolgálatnak tekintette. Szívén viselte mindazok sorsát, akiket rá bíztak, és szeretettel fordult embertársai felé. Munkatársaival jó kapcsolatot ápolt, kollégái tisztelték, szerették. 2024-ben méltán vehette át az „Év gondozója” díjat, mely munkájának elismeréseként szolgált. Életét nem kímélő körülmények között élte – korán elveszítette szüleit, lányát egyedül nevelte fel –, mégis mindig mások javára munkálkodott. Az állatok iránti szeretete is mély volt, szabadidejében kutyakozmetikusként dolgozott és állatmenhelyeket segített.

2025. október 5-én hirtelen távozott közülünk. Nehéz szavakba önteni az űrt, amit maga után hagyott. A reménység azonban, amit a hitünk ad, megvigasztal bennünket: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5,4)

Hisszük, hogy Judit most az Úrnál van, aki minden fáradozást látott, és aki megjutalmazza a hűséges szíveket. Mi pedig hálás szívvel őrizzük emlékét.

Isten adjon vigasztalást mindazoknak, akik szerették, és békességet gyászoló szívünkbe.

Nyugodj békében, Judit!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. május 1.
  • 2026. május 1. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2026. május 1. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2026. május 1. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. május 1. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. május 1. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2026. május 1. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2026. május 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2026. május 1. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Középpontban a motiváció

A Reményhír Intézmény bázisintézményi programjaként tartották meg azt a szakmai konferenciát, amelynek hangulatát az alapfokú művészeti iskola növendékeinek műsora alapozta meg. A rendezvényen

Elolvasom »