A börtönben is van igény az istentiszteletekre

Folyamatosan van igény az istentiszteletekre a gyulai börtönben, ahol hetente kétszer – pénteken délután és vasárnap délelőtt – szolgálnak a különböző egyházak és missziós szervezetek képviselői. Meg kell adni a lehetőséget az Isten keresésére azoknak az embereknek is, akik köztörvényes, a társadalom által elítélt bűnöket követtek el – vagy legalábbis azzal gyanúsítják őket.

Erről szól a legtöbb üzenet olyankor – havonta három pénteken délután –, amikor bemegyek a fogvatartottak közé, hogy hirdessem nekik az Evangéliumot, az Isten Igéjét, mert egyedül az képes arra, hogy az emberek szívét-lelkét gyökeresen megváltoztassa. Külső kényszer csak ideiglenesen tartja távol a bűnözőt a bűn elkövetésétől, és amint megszűnik az akadály, a legtöbben újra visszatérnek a bűn útjára. Ezért fontos, hogy ne csak erkölcsi szép beszédeket tartsunk nekik, hanem hirdessük Isten beszédét, az élő és ható beszédet, ami „élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsidók 4,12).

Igaz ugyan, hogy „látványos” eredményekről, megtérésekről egyelőre nem tudok beszámolni – bár olyanok vannak, akik ígéretet tettek arra, hogy többé nem élnek úgy, mint korábban –, de nem is azért teszem, hogy eredményekkel dicsekedhessek. Az én dolgom, hogy hintsem a magot, mint a magvető Jézus példázatában, és hogy melyik mag milyen talajba esik, azt már nem én határozom meg, mint ahogy azt sem, hogy melyik mag mikor kel ki, és ki fogja learatni a megérett termést. Ezt Istenre bízom, hiszen Pál szerint „az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja” (1Korinthus 3,7).