Több ezer kilogramm adomány gyűlt össze annak a jótékonysági ruhagyűjtésnek a keretein belül, amelyet a Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálata szervezett Békéscsabán. Az adakozók nem csupán ruhaneműket, hanem háztartási eszközöket, gyermekjátékokat is falajánlottak, amelyeket ezúton is szeretnének megköszönni a szervezők.

Egy héten keresztül fogadták a Békéscsaba központjában felállított adománysátorban a felajánlásokat a Szeretetszolgálat munkatársai, akik komoly sikerként értékelik a gyűjtés eredményét.

Örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen sokan támogatták az akciót, azt a célunkat, hogy a nehéz sorsú embereken segítsünk. Hálásak vagyunk, hogy a ruhákat tisztán, foltmentes, használható állapotban juttatták el hozzánk. Az adományok között gyermekbicikli, centrifuga és számtalan más olyan eszköz is akad, amely nagy segítség lehet a nélkülöző embereknek, gyermekeknek” – emelte ki Kis István a Szeretetpontok országos koordinátora.  

A felajánlások egy részét a Pepita Adományboltban értékesítik majd a misszió munkatársai, és a befolyt összegből kívánnak segítséget nyújtani a családoknak, a beérkezett adományok másik részét pedig közvetlenül osztják ki a rászorulóknak, valamint folytatódik a ruhabörzék szervezése is. 

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. október 23.
  • 2025. október 23. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. október 23. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. október 23. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. október 23. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »