Interjúsorozat a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőivel – 10. rész.

Nemrég indult interjúsorozatunkban szervezetünk intézményvezetőit, igazgatóit kívánjuk bemutatni, melynek fő célja, hogy a szervezeten túl az MPE OCM mögött álló embereket is megismerhessék az olvasók.

Interjúsorozatunk korábbi részeit az alábbi linkeken tekinthetik meg: 
Lipcsei János, az MPE OCM főigazgatója
Szakács Eszter, az MPE OCM pénzügyi igazgatója
Rossu Teó, az MPE OCM intézményfenntartási és koordinációs igazgatója

Gáspár Györgyi, az MPE OCM szociális menedzser-igazgatója.
Fazekas Hajnalka, az MPE OCM intézményvezetője
Kiss Szilvia, az MPE OCM Segítő Szolgálatának intézményvezető helyettese
Haránt-Durkó Renáta, az MPE OCM projektiroda vezetője
H. Kovács Judit, az MPE OCM szervezetfejesztési és vezető tanácsadója
Patkás Rita, a Reményhír Intézményfenntartó Központ képzési igazgatója

Mai beszélgetőpartnerem dr. Surányi-Vámos Viktória, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió jogásza.

Mesélj kérlek magadról! Hol nőttél fel, hogyan telt a gyermekkorod?

39 éves, férjezett, egygyermekes anya vagyok, a családommal Békéscsabán, kertvárosi övezetben, egy ékszerdoboz-jellegű sorházban élünk. Férjem informatikus, kisfiam 7 éves és első osztályos tanuló, akire rendkívül büszke vagyok, okos, eleven, érzékeny gyermek ő. Békésen születtem, szeretetteljes, békés, nyugodt családban nőttem fel, kiegyensúlyozott, de kellően szigorú szülői háttérrel és sok-sok baráttal. Szívesen emlékszem a gyermekkoromra, azokra a barátságokra, amelyek akkor szövődtek, a rengeteg családi és baráti nyári vagy éppen ünnepi időszakokra. Szüleim következetesen a tisztességességre, igazságosságra és a kitartásra neveltek, kislány korom óta ezen értékek mentén élek. Gimnáziumba Gyulára jártam, és ekkor kollégista lettem. No, ezekre az évekre emlékszem az iskolai évek közül a legszívesebben. Intenzív négy évet töltöttem itt, és olyan élményekkel gazdagodtam, amelyeket kár lett volna kihagyni, ugyanakkor így hamarabb felnőttem, mint a 18. életév betöltésével szokás, sokkal önállóbbak voltunk mi, kollégisták. Az Erkel Ferenc Gimnáziumban emelt idegen nyelv, valamint magyar és történelem tagozatos voltam. Az osztály rendkívül jó képességű volt, kiemelkedő tehetségekkel, ez motivált valamennyiünket, így mindenki „húzta” a másikat, komoly szakmai pályákat tűztünk ki célul.

 Hogyan választottad a jogi pályát? Mi motivált, hogy ezen a területen helyezkedj el?

A gimnáziumi első évétől kezdve tudtam, hogy a jogi pályára fogok lépni, bár kezdetekben bíró szerettem volna lenni. Motiváltság rengeteg volt, mind a barátok, mind közeli ismerősök akkoriban jártak a jogi karra, vagy kezdték a jogi pályát, ami engem elvarázsolt. Az otthonról hozott értékek, az erős igazságérzet társult ehhez a motiváltsághoz, vagyis talán abból fakadt az orientálódásom. Fokozta mindezt a humán tárgyak iránti nagy fokú érdeklődésem is. Így nyertem felvételt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 15 évvel ezelőtt végeztem jogászként.

Szabadidődet mivel töltöd el szívesen?

Szabadidőmben olvasni szeretek, amire felnőttkoromra sokkal kevesebb időm maradt, mint szeretném, de ha tehetem, napi elfoglaltságként könyvet veszek a kezembe. Bármely történelmi témájú vagy életrajzi könyv érdekel, de régen a magyar és a világirodalmi klasszikusokat kedveltem legjobban, időről időre ezeket újra olvasom, és más értelmet nyernek, mint például kamaszként. Ami viszont legkedvesebb számomra, az az utazás. Vonattal, repülőgéppel, hajóval vagy gépkocsival, mindegy. Utazni olyan helyre, ahol kellemes, szép tájat, vidéket láthatok, és új élményeket gyűjthetek. Norvégia a kedvenc úti célom, amelynek elsősorban emocionális oka van, hiszen a nővérem és a családja 23. éve élnek ott, valamint a barátnőm is 15 éve. Rendszeresen járok oda, és minden alkalommal rácsodálkozom arra a világra, ami ott elém tárul.

Mióta dolgozol a Missziónál? Be tudnád pár mondatban mutatni a munkádat?

Egy éve dolgozom itt, és nagyon kedvemre való ez a munkahely. Egy egészen más világból érkeztem ide, a közszférából, és csupa meglepetés számomra, mennyi előnye van a munkavégzésnek itt. Gyakorlatilag én a Misszió munkaszervezetének jogásza vagyok, azaz a székhelyen dolgozó kollégák munkájában veszek részt. Rendkívül széles a paletta, hogy mi mindennel foglalkozom. Olyan szakterületeket is megismerek, amelyekben eddigiekben nem mélyedtem el. Mindennapi feladataim közé tartozik a szociális szakterület jogi kérdéseinek megoldása, és a humánpolitikai, munkaügyi jogi jellegű feladatok ellátása. Azonban a szerződések, megállapodások, eljárásrendek előkészítése vagy véleményezése csak egy szeletét jelentik a munkámnak, mert a Misszió valamennyi belső egyházi jogi személyének, intézményének, valamint gazdasági társaságának napi működésében részt veszek.

Hol dolgoztál korábban?

Az egyetem elvégzése után 14 évet a közszférában töltöttem, és csoda szép hivatásra tettem szert. Kezdetekben a békéscsabai városi gyámhivatalnál dolgoztam elsőfokú ügyintézőként, majd a kormányhivatalban másodfokú ügyintézőként, azaz a jogorvoslattal megtámadott elsőfokú döntések elbírálását végeztem. Itt kaptam először osztályvezetői kinevezést, későbbiekben a megalakult járási hivatal szociális/hatósági osztályát vezettem. Főosztályvezetőként is tevékenykedtem, amelynek keretében a hatósági szakterületek legtöbbjével találkoztam, de végül visszatértem a Gyámügyi és Igazságügyi Osztályhoz, tavaly év elejéig azt vezettem. A gyámügyi igazgatás – bár sokak számára a legrosszabbat jelenti – valójában a segítés és az emberi sorsokról való döntés keresztmetszete, jogi mederben tartva azt. Nagyon sok családot ismertem meg a munkám során, ember- és önismereti iskola volt ez a javából. Rendkívül szép és kihívással teli feladat a gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás, talán örök életemre a szívem csücske marad.

Elég szép karriert futottál be a Gyámügyi és Igazságügyi Osztályon. Mi késztetett a váltásra? Nem bántad meg azóta sem, hogy ott hagytad korábbi munkahelyed?

A közszférában az utóbbi években bekövetkezett olyan szakmapolitikai és belső szervezési változások késztettek a kormányzati szolgálati jogviszonyomról való lemondásra, amellyel jó ideig küzdöttem, napi szinten birkóztam. 2020 januárjában hoztam meg azt a döntést, hogy lemondok, mert már nem tudtam azonosulni az elvártakkal. Egy év távlatából megerősödtem abban, hogy a legjobb döntést hoztam meg. Megbánásról szó sincs, az életemet és a családomat kaptam vissza, ahogy kiléptem abból az érából.

Hogy érzed magad nálunk? Miben más az OCM az előző munkahelyeidhez képest?

Ahhoz, hogy megbánást ne érezzek a lemondásom okán, és kifejezetten jól érezzem magam, nagyban hozzájárult a Misszióval való egymásra találásunk. Az már csak hab a tortán, hogy végül is így is a segítő és szociális szférában maradtam, kamatoztathatom a megszerzett tapasztalatomat a szociális, a gyermekjóléti/gyermekvédelmi intézmények, köznevelési területek kapcsán. Miben más? Ha nagyon röviden fogalmazom meg: mindenben más a Misszió a kormányzati igazgatáshoz képest. Itt olyan légkörben és hangulatban van részem, amelyről – túlzás nélkül – álmodni sem mertem. Szakmailag és emberileg kiváló vezetők és munkavállalók alkotják a csapatot, amely szó szerint csapat. Az összetartás, egymás segítése természetes jelenség, nincs küzdelem ember és ember között a kegyért. A konstruktív gondolkodást díjazzák, és ami számomra a mai napig a legkiemelkedőbb: rugalmas a szervezet.

Mit tartasz a munkádon belül a legnagyobb kihívásnak?

Minden nap egy kihívás, mert nincs két ugyanolyan eset, bár ez a gyermekvédelemben sem volt másképp. Azonban itt nem csak erre a szakterületre koncentrálok egy napomon belül, hanem még legalább 4-5 másik helyzetben is állnom kell a sarat. Ha jogi kérdés, jogvita vagy joghézag merül fel bármely szolgáltatás vagy szolgálat vonatkozásában, rajtam áll a megoldás kidolgozása. Élvezem minden pillanatát, különösen, ha egy-egy ügyben nagyon el kell mélyülnöm, és úgy tudok megoldási javaslattal élni.

Eddigi itt eltöltött egy évedet hogyan tudnád jellemezni? Van-e esetleg olyan kedves emléked ebből az egy évből, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?

Hálás vagyok Durkó Albert misszióvezetőnek és Lipcsei János főigazgatónak a bizalomért, és azért az emberi hozzáállásért, amelyet tanúsítanak, és nem csak irántam, természetesen. A kollégáknak pedig köszönettel tartozom, hogy olyan könnyen és hamar befogadtak, segítettek a munka kezdéskor. Az újjászületést hozta nekem a Misszió az eddig eltöltött egy évvel, igazán jól érzem itt magam, büszke vagyok arra, hogy ezt a szervezetet építhetem. Itt 28 évet szeretnék eltölteni, ha már az előző munkahelyemen 14-et töltöttem.

Milyennek látod az OCM jövőképét?

A Misszió számos elképzeléssel rendelkezik a jövőre nézve, mind kivétel nélkül egyedinek mondható és innovatív. Sok célt tűzött elénk a vezetés, amelyek egyenként is előbbre viszik a szervezetet. Amennyiben megvalósításra kerülnek azok mind, nem túlzás állítani, hogy nem csak magyar, de európai viszonylatban is több lábon álló, példátlan hitéleti és szakmai munkát megvalósító szervezetté válik, a jelenlegi stabil helyzetét erősíti tovább. Nem kérdés számomra, hogy ez az akkreditált misszió a jövőben a jelenleginél még nagyobb színfolt lesz az európai egyházi jogi személyek palettáján.

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések