2015. október 31-e a békési és a Nyírvasváriban élő FÉK klub résztvevői számára egy élményekkel gazdag nap volt. Október utolsó szombatján ugyanis a két településről érkezettek egy összevont ifjúsági napon vettek részt. A nap helyszínét a békési Kegyelem Gyülekezet biztosította. A program délelőtt 10 órától kezdődött, a nap első fele sok játékból és beszélgetésből állt. Közösen ebédeltünk meg, majd a két csapat tett egy nagyobb sétát Békés városában. A délutáni programok ismét sok játékkal és nevetéssel kezdődtek. A nap vége felé közeledve zenés dicsőítés és bibliai tanítás került terítékre. Kis István, a Kegyelem Gyülekezet ifjúsági vezetője rövid tanításában, amelynek címe „Az evangélium 4 pontban” volt, négy darab egyszerű tényt tárt a jelenlévők elé, melyek remekül összefoglalták Istennek az emberre vonatkozó megváltási tervét és Jézus Krisztus kereszthalálának célját. Az elhangzottakról később kisebb csoportokban volt alkalmunk beszélgetni, hogy kit hogyan érintett meg az evangélium üzenete, milyen további kérdések, gondolatok forognak bennük. A hasznos, tartalmas és sok kellemes eseménnyel teli nap gyorsan eltelt, a nyírvasvári fiatalok este 19 órakor indultak haza. A visszajelzések és a képek tanulsága szerint volt értelme megszervezni ezt a napot, melyen mindenki egyaránt jól érezte magát.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. január 13.
  • 2026. január 13. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. január 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2026. január 13. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2026. január 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2026. január 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2026. január 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. január 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések