Bélfenyér Bihar megyében, Tenkétől három kilométerre-délre fekszik. Ott található a Szent Miklós gyermekotthon és kollégium. Vezetője Kiss Márton lelkész, aki egyben a plébániát is irányítja. Tőle, és Dr. Pálmai Tamás békési alpolgármestertől tudjuk, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük napról-napra.
A gyermekek mindennapi élelmezése, a tűzfia megvásárlása, konyhakészre vágása, tárolása a kollégiumi épület folyamatos felújítása mind olyan kihívás, amelyeket csak nagy küzdelmek árán tudnak megharcolni. De megharcolnak, mondja mosolyogva a lelkész, akit az otthon lakói valósággal körülrajongnak. Kísérőnk, Sándor-Kerestély Ferenc a békési Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) titkára az otthon történelmi múltjának rejtélyeibe is bevezet bennünket.
Fábián Tamás, a Reményhír Alapítvány (RA) elnöke, valamint Békési Endre, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymisszió (EPK OCM) Szeretetszolgálat vezetője – egyben az Építő Követek (ÉPKŐ) szervezője – az otthon látogatása során arra az elhatározásra jutottak, hogy lehetőségeikhez mérten kívánnak segítséget nyújtani a határon túli gyermekotthon lakói számára.
Ezen elhatározást követően a napokban az EPK Országos Cigánymisszió, a Reményhír Alapítvány, az Építő Követek, valamint a békési Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az élelmiszer- és játék-, valamint ruhaadomány mellett önkéntes munkásokat is kiküldött, akik a KÉSZ által vásárolt tűzifát konyhakészre vágták, majd azt a pincében lévő fatárolóba le is hordták, megkönnyítve ezzel a lakóotthonban élő gyermekek mindennapjait.
Mindannyian hisszük, hogy Isten valóban azt rendelte a számunkra, hogy Őt igazán tiszteljük és ez a tisztelet ne az ember beszédére koncentrálódjon, hanem a cselekedeteire is. Ahogyan azt a bevezető igében is olvassuk: „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól” (Jakab 1, 27).