2015. július 12-én különleges alkalmat tartottunk az MPE OCM Zákányszéki Gyülekezetében. Hisszük, hogy ez a bemerítési istentisztelet is része az isteni tervnek, miszerint 325.000 roma ember megtér és beépül a gyülekezetekbe Magyarországon. Ennek a nagy egésznek egy apró mozaikja valósult meg kint a természetben, egy fás-ligetes tónál.

Személy szerint nagyon örültem, hogy részt vehettem az eseményen. Az ünnepi alkalmon vendégeink voltak a Kiskunmajsai gyülekezetből is. Összesen körülbelül 90–100 fő volt jelen, és tizenhárman merítkeztek be. Szegedről öten, Kiskundorozsmáról egy fő, Kiskunmajsáról négy és Zákányszékről hárman.

Lehetőség volt beszélgetésekre, ismerkedésekre is, és még az időjárás is kedvezett nekünk napsütéssel, enyhe, lengedező széllel és fodrozódó víztükörrel. A gyönyörű környezetben igazán szívből fakadt a dicsőítés. Bizonyságokat hallgattunk meg a bemerítkezőktől és több testvértől is. Egy fiatal házaspár, bemerítkezésük előtt fogadalmat tettek, megerősítve a házassági esküt és szövetségbe léptek. Szívet melengető látvány volt a ragyogó szemük és a sugárzó arcuk. Közös ebéd következett, amit mindenki jó étvággyal és hálás szívvel fogyasztott el.

 Borsi Erzsébet

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. január 14.
  • 2026. január 14. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. január 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések