Búcsúzás a Férfi Klubban

Immár negyedik alkalommal találkoztak a Férfi Klub tagjai február 22-én a Csillagpont épületében. Mint tudjuk, ez a cigány férfiakból álló kör a „Remény-híd”- Békésen élő hátrányos csoportok felzárkóztatása című pályázat Közéleti klubjának eredményeként alakult Surman László, a Magyar Pünkösdi Egyház vezető-presbitere jóvoltából.

Ezen a kora estén majdnem kicsinek bizonyult az összejövetel helyszíne, hiszen tizenhat férfiember jött el, hogy újra szeretetben, egymást hitükben megerősítve töltsenek el mintegy két óra hosszát. Ez alkalommal a búcsúzás játszotta a főszerepet, hiszen Farkas József, Kanadában élő barátunk elutazása előtt utoljára találkozott földijeivel. Búcsúzó szavai, melyek egy korty pezsgővel való koccintás kíséretében hangzottak el, mindenkire nagy hatással voltak. Elmondta, hogy itt léte folyamán végig azt látta, hogy egyre erőteljesebben kiformálódik Isten cigányok között végzett munkája. Tudjuk, Ő a legkisebbeket használja fel céljai magvalósítására. Jézus tanítványai, akiket elhívott, épp olyan egyszerű, gyarló emberek voltak, mint amilyenek mi vagyunk. Surman László ekkor egy kedves búcsú ajándékot nyújtott át Józsefnek, ami nem volt más, mint egy kipa, melyet ugye a rabbik, azaz a mesterek viselnek.

Az est további részében ritka pillanatokat éltünk át. Az egyik ilyen, amikor Farkas Mihály gitárkíséretével néhány cigány siratót hallgattunk meg. A szemek nem maradtak szárazon. Ez az élmény adta meg aztán a további beszélgetés alaphangulatát.

Többen elmondták, hogy József hatására alapvetően megváltozott az életük. Megkapó, szinte gyermeki – Isten gyermekei vagyunk – őszinteséggel beszéltek elhagyott bűnökről, a megtalált hitről, Krisztus közelségéről. József azonban kihangsúlyozta, hogy nem az ő személye, hanem Isten általa végzett munkája a legfontosabb. Isten azt akarja, hogy a cigányok mutassanak példát cigánynak, magyarnak egyaránt, hiszen az „aratni való sok, de a munkás kevés.” Surman László azzal erősítette meg ezeket a gondolatokat, hogy gondolkodásmód változásra van szükség, hogy olyan valamit tudjunk gyermekeinkre hagyni, hogy az áldássá váljon, mint ahogy áldássá váljon a cigányság is ennek a városnak.

Legyünk só! A só nem más, mint nátrium klorid. A klór önmagában kellemetlen, szúrós szagú, mérgező anyag. Legyen életünkben a nátrium maga az Úr Jézus. Így adhatunk ízt környezetünknek, válhatunk tanítvánnyá. Ezzel az egyszerű, beszédes példával zárta gondolatait Farkas József. Bár ő már a következő alkalmon nem lesz közöttünk, de a Férfi Klub tovább fog működni ebben a szellemiségben. Reményeink szerint egyre nagyobb helyiségre lesz szükség, szeretnénk ugyanis, ha minél többen részt vennének ezeken az alkalmakon, mert: „Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.” (II. Kor 6,2.)

Szeverényi Barnabás