A fejlesztés és oktatás központi szerepet tölt be a Pünkösdi Cigánymisszió célkitűzésének megvalósításában, a közelmúltban ért véget a Közösségépítés és Sokszorozódás címet viselő képzés, amelynek résztvevői ünnepélyes keretek között vehették át az oklevelüket Durkó Albert misszióvezetőtől és Surman László hitéleti-missziós főigazgatótól.

 „Nagyon fontos, hogy tanítványokat képezzünk, és ugyanakkor magunknak is azzá kell válnunk. Büszke vagyok a képzésben résztvevőkre, ti az aratás munkásai vagytok, akikre nagy szükség van” – fogalmazott Durkó Albert misszióvezető a tanúsítványok átadásánál.

A képzés egyik résztvevője az apátfalvai gyülekezet vezetője Balog István volt, aki szerint az elsajátított tudás nagyban hozzájárul a szolgálatuk sikeréhez a jövőben.

Nagy áldás volt számomra, hogy részt vehettem ezen az oktatáson, arra ösztönöz, hogy még nagyobb lendülettel hirdessük az evangéliumot. Fontosnak tartom, hogy az Úrral erős kapcsolatunk legyen, és mindazokat a titkokat, amelyeket mi a Bibliából megértettünk, át tudjuk adni másoknak” – fogalmazta meg Balog István.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. január 31.
  • 2025. január 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2025. január 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2025. január 31. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. január 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2025. január 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2025. január 31. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2025. január 31. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2025. január 31. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések