cimok_palyazatbejelentes

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió által alapított Cigány Módszertani és Kutató Központ (CIMOK) ÖSZTÖNDÍJ ALAPOT hoz létre, amelyből pályázatot hirdet fiatal kutatók számára.

A CIMOK Ösztöndíj Alap létrehozását a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió főigazgatója Kiss Beáta jelentette be április 23-án, Budapesten a „Cigánymissziós mozgalmak hatása Magyarországon” című könyv bemutató konferenciáján.

Kiss Beáta hangsúlyozta, hogy pályázaton olyan tehetséges (többnyire) fiatalok jelentkezésére számítunk, akik érzékenyek a magyarországi cigányság szociális problémáit illetően.

– Pályaműként mester szakos diplomamunkák, OTDK dolgozatok és PhD disszertációk beküldését várjuk. A pályázaton minden tudományterület képviselői részt vehetnek, akik a hazai cigányság helyzetére adaptálva vizsgálták/vizsgálják a szociális, ifjúsági, oktatási, a közösségépítési – missziómunka, a társadalmi esélyegyenlőség biztosítása, valamint a foglalkoztatási és helyi gazdaságfejlesztési folyamatokat, lehetőségeket.

A pályaművekkel szembeni alapkritérium a napjainkban releváns problémafelvetés; az alapos helyzetfeltárás; az előremutató javaslatok; a jó gyakorlatok kifejtése; valamint, hogy a tudományos elbírálása időpontja 2011-évinél nem régebbi legyen.

A legjobb pályaművek évente egy hatszázezer forintos összdíjazású CIMOK Ösztöndíj Alapból kerülnek díjazásra.

A kiírás célja a folyamatok jobb megismerése, a jó gyakorlatok megfelelő és sikeres adaptációjának, terjesztésének katalizálása, ehhez pedig a közreműködőket is megtalálják. A díjazott pályázatok benyújtói lehetőséget kapnak kutatási projektek megvalósításában, továbbá szakmai partnerként kerülhetnek bevonásra – előadó, tréner, vagy workshop-vezető minőségben.

További részletekért kattintson ide.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. március 26.
  • 2025. március 26. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. március 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések