Egykor gyűlölte a romákat, ma felnéz rájuk – interjú Papp Zoltánnal, a Konzultációs Tanács tanácstagjával

Nemrég indult interjúsorozatunkban a tavaly alakult Konzultációs Tanács tanácstagjainak életét, munkáját kívánjuk bemutatni olvasóinknak.

De hogy mi is az a Konzultációs Tanács? Ahogy a nevében is benne van, egy tanácsadó testület. A tagjai olyan személyek, akik gyakorlatilag a terepen vannak, és ott végzik a mindennapi gyülekezeti szolgálatokat. Ők azok az emberek, akik leginkább átlátják a cigány közösségek, gyülekezetek mindennapi helyzetét, ami alapján a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetőit tudják tanácsolni egy-egy fontosabb döntésben. Ugyanakkor ezek a személyek saját közösségükben vezetői, szervezői feladatokat látnak el, részt vesznek a napi operatív munkában.

Mai beszélgető partnerem Papp Zoltán, lelkipásztor, konzultációs tanácstag.

Kérlek, mutatkozz be!

Papp Zoltán vagyok, Egerszóláton élek. A verpeléti gyülekezetben szolgálok lelkipásztorként. Két évvel ezelőtt végeztem el a teológiát, azóta főleg lelkészi feladatokat végzek. 2001-ben nősültem meg, három fiam van, velük lakom itt Egerszóláton.

Mikor és hol születtél, hol nőttél fel?

1976-ban, a múlt évezredben születtem egy Nagyút nevezetű községben. Kál-Füzesabony körzete, ott nőttem fel, aztán Egerben jártam középiskolába, borásznak tanultam és 20 évet a borászatban is dolgoztam. Alapvetően a borászatból hívott el Durkó Albert, hogy legyek missziómunkás, és annak is jó pár, talán 10 éve is van már.

Pontosan milyen szolgálatra hívott el 10 éve?

Először egy ifjúsági csoportba. A megtérésem után nem sokkal ifivezető lettem, amit a mai napig csinálok azóta is, mellette lelkész vagyok Verpeléten és környékén. Alapvetően 1998-ban tértem meg, utána nemsokára be is merítkeztem, onnantól fogva szolgálok. Először az ifiben, aztán Berki András egyre több helyre bevont szolgálni, és azóta mondhatni András helyettese lettem, mert ha valahova nem tud elmenni, akkor én megyek helyette istentiszteletet tartani.

Kicsit ugorjunk vissza az időben. A gyermekkorodról mit tudnál mesélni? Hogyan nőttél fel, milyen volt a családod? Keresztények voltak?

A szüleim keresztények voltak, katolikus családban nőttem fel, minden vasárnap jártunk misére, de nem volt az igazi. Mondjuk anyukám elég aktív volt katolikus hívőként is. Inkább a családunk női ága az, amelyik működő hittel rendelkezett, a férfiak annyira nem. De egyébként jó családi körülmények között nőttem fel, már azt a kort éltem meg, amikor nekünk volt rendes fürdőszobánk, nem is emlékszem olyanra, hogy ne lett volna. Összességében boldog gyermekkorom volt.

És hogyan tértél meg?

Az első Isten-élményem a katolikus templomban volt. Nálunk minden évben kötelező volt a szent gyónás. Ezt anyukám írta elő. Az egyik ilyen gyónásnál nagyon a szívemre nehezedtek a bűneim, és hatalmas lelkiismeret-furdalásom volt, amitől mindenképp szabadulni akartam. Akkor egyszer mindent elmondtam a papnak, hogy mi van velem. Csak azt láttam, hogy a pap szeme kerekedik, hisz ő nem így ismert engem, na de mindegy, a megfelelő penitenciát rám rótta. A Fájdalmas Szűzanya szobra elé le is térdeltem, és csináltam, amit a pap írt elő, mert nagyon akartam, hogy történjen valami, de semmi nem történt. És akkor kezdtem el életemben először komolyan megszólítani Istent. Ez a rövid ima, a legrövidebb megtérő ima, hogy „Istenem, ha vagy, akkor gyere, és segíts!”, és akkor ő abban a pillanatban elvette az összes bűnömet, a lelkiismeret-furdalás eltűnt az életemből, sőt öröm és békesség jött a szívembe. Aztán ki is kaptam a paptól, mert utána van a mise, én meg állandóan mosolyogtam, izegtem, mozogtam, ficánkoltam, örültem, végül is gyerekként…

Hány éves voltál akkor?

Olyan 14 lehettem. Mikor vége lett a misének, elmondta a pap, hogy nem illik ilyet csinálni a templomban. Akkor az bennem nagyon megmaradt, hogy ez volt az első Isten-élményem, amikor az Úr megérintett, éreztem, hogy történt velem valami fontos. Aztán kellett pár év, hogy elteljen, hogy ennek valami következménye is legyen. Mert amikor én ezt átéltem, hetekig tartott, de utána elmúlt. Amikor már borászként dolgoztam Egerben, akkor lett egy munkatársam, aki élő hitű keresztény volt, és oda járt Andrásékhoz gyülekezetbe. Én mondtam neki a katolikus dolgokat, amiket ismertem, ő pedig olvasta a Bibliát, és volt közte különbség… Azt éreztem, hogy abban van az igazság, amit ő olvas. Kérdeztem tőle, miből olvas, ő meg mondta, hogy ez a Biblia. És ez mind a boros pincében történt, ahol dolgoztunk. Igazából arra jöttem rá, hogy volt ugyan egyszer, régen egy Isten-élményem, de ha az evangélium – az Isten Igéje – nincs mellé, akkor alapvetően nem tud mit kezdeni az ember azzal az élménnyel, amit átélt. Nekem ekkor lett igazi megtérésem.

Utána kezdtél el járni gyülekezetbe Verpeléten?

Igen.

Milyen változást hozott a megtérés az életedben?

Olyan borzasztó nagy „ki tudja milyen” bűneim nem voltak. Jó, tudjuk, nincs különbség bűn és bűn között.

Tehát nem voltál drogos, alkoholfüggő stb.?

Nem, olyan szinten sem, hogy még részeg sem voltam soha, annak ellenére, hogy borászként dolgoztam. Diszkóba ugyan eljártam, de nem volt semmi tragédia az életemben, hála Istennek, de nem is kellett. Enélkül is meg tudott szólítani az Úr, és éreztem, hogy rá van szükségem. Megtérésem után megteltem élettel, örömmel, békességgel, és ez meglátszódott utána az életemen is.

A cigányokkal milyen viszonyod volt megtérésed előtt?

Mondhatni, gyűlöltem a cigányokat. Az egyik diszkó alkalmával néhány cigány fiatal hazakergetett. Konfliktusba kerültünk, aztán hazakergettek, pedig annak idején volt egy együttes – a Padödő –, amit alig vártunk, hogy megérkezzenek. És nem tudtam részt venni rajta, kifizettem a diszkó jegyet, ott voltunk a helyszínen, de akkor volt egy nézeteltérés, ami után jobbnak láttam a futást, mert sokan voltak ellenem, így utána gyalog kellett hazamenni, ami 6 km volt, mert a szomszéd faluban laktam. Ekkor nagyon belehasított a szívembe a gyűlölet. Sok mindent hallottam már addig is a romákról, de most már, hogy nekem is volt egy negatív tapasztalásom, ez rávett arra, hogy én is utáljam őket.

Ez aktív és intenzív gyűlölet volt?

Nem, nem volt az a nagyon erős, de kritikával illettem őket, lenéztem őket, ha szó volt különféle cigány szidásokról, akkor benne voltam. Tehát ezekben részt vettem. Ez alapvetően megváltozott a gyülekezetbe járás után.

Mert ott volt sok roma testvér, igaz?

Igen, az Úr poénja, hogy roma gyülekezetbe kerültem, és ott kezdte el Isten megmutatni nekem, hogy igazából nincs alapja a roma-gyűlöletemnek. Megmutatta, hogy igazából semmivel sem vagyok különb, mint a cigányok, és ott alapvetően megváltozott a nézetem a romákkal kapcsolatosan is. Utána már az „Egerwiennél” – ahol dolgoztam – is volt olyan konfliktus, amikor a portás el akarta küldeni az idénymunkára, szüretidőszakra jelentkező cigány fiatalt, aki ott munkát akart vállalni. Ő el akarta küldeni, hogy „máshol van a felvétel”, én meg szóltam neki, hogy itt van a felvétel és be is kísértem az illetőt, utána ő munkát is kapott. De utána a portás mindig ellenőrzött engem, hogy van-e a táskámban lopott bor. Tehát így a szankciók megvoltak, akkor már megtérve azt is visszavittem, amit elloptam onnan addig.

És a gyülekezetben kialakult egy mély kötődés benned a romák felé?

Igen, abszolút. Sőt, nagyon fel tudok rájuk nézni. Voltak olyan dolgok, amik miatt én nagyon meg is kedveltem őket. Az a spiritualitás, az az istenszeretet, amit bennük láttam, fantasztikus volt, az az odaadás Isten felé, azokat mind tőlük tanultam. Én sokkal zárkózottabb voltam. Nem voltam felszabadult az istentiszteleteken. Ezeket a dolgokat mind a cigányoktól tanultam meg, akik nem zavartatták magukat, mertek ugrálni, kiabálni istentisztelet közben. Az érzéseiket ki merték fejezni.

Miután megtértél, utána mikor határoztad el, hogy Istent fogod szolgálni?

Megtérésem után jött a bemerítkezés. A bemerítkezés után kezdtem el nagyon gondolkodni Isten vezetése alapján… Éreztem egy sürgetést magamban, hogy valamit csinálni kell. Főképp inkább hálából, mert annyi mindent kaptam Istentől. Ez a felszabadultság meg az a szabadság, amit átéltem hívőként, az mindenképp arra sarkallt, hogy csináljak is valamit. Volt egy nehezebb időszak az életemben, amikor sok külső támadást kaptam, emiatt imádkoztam a gyülekezetben Diával, aki akkor már a feleségem volt. Ezalatt az ima alatt kaptam egy ilyen sugallatot, belső érzést Istentől, hogy nyugodjak meg, bízzam benne és vezessem a fiatalokat! Ekkor kezdtem el a szolgálatomat a 2000-es évek elején. A gyülekezet ekkor még nagyon fiatal volt, ’98 körül indultak el az első alkalmak. Úgy alakult ki, hogy szinte csak úgy verbuválódott az egész, mert Isten szelleme olyan erősen dolgozott.

Ekkor még nem tartozott a gyülekezet a Cigánymisszióhoz. Mikor kerültetek először kapcsolatba a Misszióval?

Én először Alberttal kerültem kapcsolatba, amikor volt a Népfőiskola annak idején. Én azt az iskolát elvégeztem, a gyülekezetünkből rajtam kívül még hárman szintén. Ez egy nagy mérföldkő volt az életemben, alapvetően ez tudta jobban beindítani a szolgálatomat is. Ez egy hároméves képzés volt. Éjszakánként ott aludtunk, de ott nem nagyon volt alvás, az Úrral foglalkoztunk, imádkoztunk, dicsértük Istent, töltekeztünk. Nagyon erőteljes esték voltak ezek, tényleg egy nagy mérföldkő volt számomra, hiszen ezek az évek alapozták meg az egész szolgálatomat. Ekkor volt Alberttel az első nagy ismeretség, ő volt ennek az iskolának a vezetője. Utána egy darabig nem találkoztunk, nem hallottunk egymásról, majd később már Berki Andráson keresztül kerültem vele ismét kapocsolatba. Pontosabban Andráson keresztül került kapcsolatba a gyülekezet a Cigánymisszióval, így én is.

Mit jelent számodra a Cigánymisszió?

A lehetőségeket. Nagyon kevés olyan szervezet van, ami a cigányokkal érdemben foglalkozik. A cigány gyülekezetek általában arról híresek, hogy nem túl szervezettek, és anyagi lehetőségek se nagyon állnak a rendelkezésükre. Viszont nagyon élő hitű gyülekezetek. A Cigánymisszió amikor odaáll az ilyen gyülekezetek mellé, tényleg tudnak változást eredményezni, mert tud egy nagy lökést adni a helyes irányba. Mi is annak idején csak úgy létrejöttünk, és működtünk valahogy, forrásaink is mikor voltak, mikor nem. Valamikor be lettünk jegyezve egyházként, de ilyen hivatalos dolgokban nagyon nem voltunk jártasak, és nem tudtuk igazán mit is kell csinálni. Jó dolognak tartom, hogy ha most létrejön egy gyülekezet, akkor nekik hatalmas segítség, ha egy ilyen szervezet mellé áll és felkarolja akár szellemileg is, akár anyagilag is, és utat mutat.

Hogyan fogadtad, mikor felkértek konzultációs tanácstagnak?

Meglepődtem rajta. Elsősorban a felelősségét éreztem. Volt bennem öröm is persze, de a felelősség súlyát jobban éreztem, hogy most egy olyasmivel bíztak meg, ami egy nagyobb dolog, mint amit eddig csináltam. Én annyira nem is számítottam rá. András mellett mindig is sok munka volt. Át is kellett szervezni az életemet, talán ez is volt a legnehezebb dolog benne. Átszervezni, váltani agyban, idáig én csináltam mindent, most nekem kell működtetni a dolgokat. Kellenek így emberek, akikkel foglalkozok, akiket megbízok, akiket felkérek dolgokra, és nem nekem kell megcsinálnom. Ebből a nagyon gyakorlati dologból egy kicsit ilyen szervezői, összefogói munkát kell csinálni, és ennek is azért meg voltak a maga buktatói. Szervezni kellett volna, én meg inkább mentem és megcsináltam, mert egyszerűbbnek tűnt.

Bemutatnád kérlek a feladataidat, szolgálataidat kicsit bővebben?

Bővült most a kör, hogy András kiesett a szolgálatból. Mindenféle szolgálatot elvállaltam alapvetően. Még írásvetítőzéssel kezdtem annak idején, aztán jött a bátorítás, 1-2 rövidebb igei szolgálat, szervezési munkák is voltak, szóval folyamatosan egyre bővült a szolgálataim száma, mostanra pedig főképp prédikációk, istentiszteletek megtartása. Legutóbb, hogy András megbetegedett, temetéssel is bővült a szolgálatom.

Hogy látod az OCM jövőjét és magadat benne?

Nehéz kérdés. Nagyban nehéz gondolkozni. Sokrétű gondolkodást igényel, ez biztos. Mivel az OCM missziós területe is nagyon változékony, még a romák között is sok különbség van, emiatt mindenféleképp egy nagy kihívás, mert a Cigánymisszió alapvetően az egész romaságot átöleli, és abban van ilyen roma, olyan roma, és közöttük is nagyon nagy különbség van. Én nagyon kiváltságos helyzetben voltam András miatt, mert ő az egészet vitte, én ott a háttérben sokszor csak szemléltem és hálát adtam az Istennek, hogy nem nekem kell oda állnom. Most viszont már nekem is oda kell állnom és vinnem a dolgokat, úgyhogy mindenféleképpen kihívás. Nem azt mondom, hogy félelem nincs bennem, de az a fajta bizonytalanság van inkább, amit akkor érez az ember, mikor egy új dologba belekezd. Viszont érzem Isten szellemének a támogatását. Ha elkezdem, akkor viszonylag könnyű, de míg az ember el nem kezdi, és nem alakulnak ki a dolgok, addig a nehéz.

Durkó Szabolcs