Az Oktatási Hivatal bázisintézményeként októberben az ötödikesek, novemberben az elsősök nyílt napjára várta az érdeklődő szülőket, óvodapedagógusokat, tanítókat, tanárokat a Reményhír Intézmény.

A meghívottak bepillantást nyerhettek a tanulás-tanítás folyamatába, képet kaphattak a gyermekek fejlődéséről, az alkalmazott módszerekről, taneszközökről. Az ötödik osztályban magyar nyelv, angol, matematika, természettudomány, digitális kultúra, az első osztályban testnevelés, magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tantárgyak szerepeltek az órarendben.

A pedagógusok változatos és sokféle munkaformát választottak. A frontális osztálymunka egyre inkább háttérbe szorult, nagyobb szerepet kapott az egyéni feladatmegoldás, a páros és a csoportmunka is. A játékos, élményszerű feladatok, a korszerű informatikai eszközök célzott használata, a mindennapi élethez igazodó feladatok hatékonyan hívták elő a gyerekek meglévő ismereteit, emellett igazodtak a tanulók életkori sajátosságaihoz és egyéni képességeihez. A kisebbek és a nagyobbak is bizonyítani akartak a szülőknek, mindkét napon motiváltan, ügyesen dolgoztak.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. augusztus 18.
  • 2025. augusztus 18. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2025. augusztus 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2025. augusztus 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2025. augusztus 18. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. augusztus 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2025. augusztus 18. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések