kezikonyv_2016_08

Július 1-jén mutatták be Budapesten a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában a második Cigánymissziós Módszertani Füzetet. A Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz elsősorban az aratásba induló vagy éppen elköteleződött munkások bátorítására, megsegítésére szolgál. Tapasztalaton alapuló, gyakorlatias segédlet azoknak, akik elhívást kaptak Istentől a cigányok közötti szolgálatra, de sok kérdésben tanácstalanok, útbaigazításra van szükségük az elinduláshoz vagy a továbblépéshez. Öt protestáns egyház cigánymissziós vezetői és az MPE OCM által alapított Cigány Módszertani és Kutató Központ együttműködésében létrejött kézikönyvet és a cigánymissziós munka jelentőségét sajtótájékoztató keretében mutatta be Durkó Albert (pünkösdi), Bakay Péter (evangélikus), Dani Eszter (református), Kovács Bálint (baptista) és Kurdi Zoltán (metodista), akik maguk is szerzői a könyvnek.

Fotók: Varga Gábor Vargosz

A könyvről…

A 2014-ben útjára bocsátott Cigánymissziós Módszertani Füzetek szakmai nyitott kiadványsorozat megjelenésének szándéka az volt, hogy égető társadalmi problémák megoldásában, elvetettségben vagy éppen nyomorban élő emberek megsegítésében, ismeret hiányában fogant előítéletek, ellenségeskedés tompításában, megszüntetésében működjön közre. A cigányság helyzete, a mindennapi életet megmételyező feszültségek, a reménytelennek vélt évszázadokra visszanyúló viszályterhes együttélés valódi gyógyírért kiáltanak. A szociálpolitikai integrációs törekvések és az egyházi missziós kezdeményezések külön-külön és együtt is igyekeznek orvosolni a problémákat. Ezen felül egyre elfogadottabbá, elismertebbé válik a keresztény közösségek munkájának tartós hatékonysága. A „Cigánymissziós mozgalmak hatása Magyarországon” című, Gyetvai Gellért és Rajki Zoltán által írt szociológiai kutatási eredményeket bemutató könyv is valós életváltozásokról, egyéni és közösségi szintű helyreállásról, társadalmi integrációs erőről számol be.

A megoldási lehetőségek adottak tehát, de az óriási megművelendő területhez arányosított erőforrások kellenek. Szükség van anyagi jellegű erőforrásokra, erkölcsi támogatásra, de még ezeknél is nagyobb szükség van tenni akaró, munkába álló, aratásba induló emberekre.

Az öt protestáns egyház – baptista, evangélikus, metodista, pünkösdi és református – cigánymisszióinak vezetői által összeállított, hozzáértő szerzők által írt és a Cigány Módszertani és Kutató Központ által kiadott Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz – Cigánymissziós Módszertani Füzetek II. elsősorban az aratásba induló vagy éppen elköteleződött munkások bátorítására, megsegítésére szolgál. Tapasztalaton alapuló, gyakorlatias segédlet azoknak, akik elhívást kaptak Istentől a cigányok közötti szolgálatra, de sok kérdésben tanácstalanok, útbaigazításra van szükségük az elinduláshoz vagy a továbblépéshez.

A tizenöt témát kérdés-felelet formában feldolgozó kézikönyv az átlag szolgálóban felmerülő dilemmákra hivatott holisztikus megközelítéssel válaszolni. Természetesen kis szelete ez annak a többszörösen összetett, sokszor magányos munkának, amely elhívás, elköteleződés, feltétel nélküli elfogadás és szeretet nélkül eredménytelen. Éppen ezért lett nyitott sorozat a Cigánymissziós Módszertani Füzetek.

Patkás Rita, Cigány Módszertani és Kutató Központ

(A Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz – Cigánymissziós Módszertani Füzetek II. Előszava.)

A tartalomból…

Dani Eszter: Teológiai alapelvek; Bakay Péter: A cigánymisszió létjogosultsága és célja; Durkó Albert: Felkészülés a cigányok közötti munkára; Dr. Khaled A. László: Személyi feltételek a cigánymisszióban; Bakay Péter: Cigányok és a Biblia; Szentesi Zoltán: Tanítványképzés a cigánymisszióban; Surman László: Tabutémák; Szegedi Tivadar: A cigánymisszió és az anyagiak; Kurdi Zoltán: Motiválás a tanulásra; Kurdi Zoltán: Tekintély, következetesség, tisztelet; Szabóné Dr. Kármán Judit: Szokások és hitvilág; Surman László: Cigány tradíciók és Jézus; Dr. H. Kovács Eszter: Egészségügyi kihívások a mélyszegénységben; Lacziné Somogyi Tímea Anna: Előítélet; Kovács Bálint: Cigány vagy vegyes gyülekezetek?; Puporka Gusztáv: Cigány szemmel a cigányok között.

A könyv megrendelhető az info@cimok.hu és konyvrendeles@remenyhir.hu e-mail címeken.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 22.
  • 2024. december 22. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. december 22. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. december 22. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. december 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »