Izgalmas programok, közösségi élmények és egy különleges vendég – ez jellemezte az októberi Tini Napot a Reményhír Intézményben. A vidám esemény minden évben a diákok egyik legjobban várt rendezvénye, és idén sem okozott csalódást. A dicsőítés és az igehirdetés is fontos szerepet játszott, hiszen a rendezvény célja a szórakozás mellett a lelki épülés és a közösségi összetartás erősítése volt.
Tibes fergeteges fellépése már az első pillanattól magával ragadta a közönséget. A rap ritmusai és a dalok mögött meghúzódó üzenetek egyaránt lelkesítették és elgondolkodtatták a diákokat. Az esemény azonban nem csupán a koncertről szólt. A Pünkösdi Cigánymisszió szervezésében megvalósult Tini nap számos színes programmal várta a tanulókat, akik különféle játékokban és interaktív állomásokon mérhették össze tudásukat. Rádai Alex az
intézmény ifjúsági és családvédelmi referense hangsúlyozta, hogy az ilyen események kiemelten fontosak, mert lehetőséget nyújtanak a keresztény értékek továbbadására, valamint a diákok lelki és szellemi fejlődésére.
„A Tini nap nemcsak egy szórakoztató rendezvény, hanem egy alkalom, amikor a fiatalok elmélyülhetnek a keresztény hitben, és játékos formában erősíthetik meg kapcsolataikat” – mondta Rádai Alex. Az intézmény fennállása óta évente három alkalommal megrendezett program egyre népszerűbb a diákok körében, akik minden alkalommal változatos és kreatív feladatokkal szembesülnek, valamint értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak. Koncertje mellett Tibes a Reménycast podcast vendége is volt, ahol életéről, hitéről és zenei pályafutásáról mesélt. A közeljövőben elérhető beszélgetés várhatóan újabb mély gondolatokat kínál majd a fiataloknak és az érdeklődőknek.