„Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.” (János 11:25-26)
Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, amikor a keresztény világ annak örvend, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, megnyitva a kaput az üdvösség, az örök élet lehetősége előtt.
Jézus feltámadt, valóban feltámadt! Ezzel az üdvözléssel köszöntik egymást a keresztények Húsvét hajnalán. Jézus halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt. Vasárnap három asszony a sírhoz ment, mely hirtelen föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.
A ma embere is azzal a bizonyossággal élheti az életét, hogy a Megváltó velünk él, tudjuk, ha bajban vagyunk, számíthatunk Rá. Az ünnep igazi lényege, találkozni a feltámadott Krisztussal. Akkor tudunk igazán teljes életet élni, ha megtapasztaljuk ennek az örömét, erejét békességét. Hívőként az életünkben a nehézségek, és a kudarcok is javunkra válnak, Isten eszközei arra, hogy olyan embert faragjon belőlünk, akiben Ő gyönyörködik, átölel, és azt mondja neki, hogy mindörökké szeretlek, mert te az én gyermekem vagy.