Az adventi időszak minden évben különleges hangulatot varázsol a Reményhír intézmény életébe, így volt ez az idén is. A téli szünet előtti utolsó napján az iskola aulájában egy igazi karácsonyi gálával búcsúztatták az évet, amely felejthetetlen élményt nyújtott minden résztvevő számára. Külön öröm, hogy nagyon sok szülő is eljött az alkalomra, együtt ünnepeltek a gyerekekkel,pedagógusokkal.

A rendezvény fénypontját a 3.a osztály megható előadása adta, amely „Melyiket a kilenc közül?”címet viselte. Szívet melengető történet, kiváló dramaturg, és „mini színészi” előadások vitték sikerre a produkciót.

A műsor lebonyolítása nem jöhetett volna létre a pedagógusok és a felkészítők elhivatott munkája nélkül.

Külön gratuláció illeti a 3.a osztály tanulóit és tanítóikat, Pankotainé Vas Évát és Zuborné Kalotai Andreát, akik a műsor megálmodói és irányítói voltak. Hálánkat fejezzük ki továbbá a gitáros növendékeknek és felkészítőiknek, Farkas Mihálynak és Szilágyi Attilának, akik szintén nagyban hozzájárultak az est ünnepi hangulatához.

A karácsonyi gála emlékezetes programja volt még az iskolai kórus fellépése, amelyet Rácz Ildikó tanárnő vezetett. A kórus által előadott karácsonyi dallamok mindenkit elvarázsoltak, méltó zárása volt ez az ünnepi rendezvénynek.

Az iskolai gála ismét megmutatta, milyen erő rejlik az összefogásban és a közös ünneplésben. Az iskola közössége együtt készült az ünnepekre, és a karácsony igazi melegségét hozta el közénk.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. április 28.
  • 2026. április 28. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. április 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2026. április 28. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2026. április 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2026. április 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2026. április 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. április 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Középpontban a motiváció

A Reményhír Intézmény bázisintézményi programjaként tartották meg azt a szakmai konferenciát, amelynek hangulatát az alapfokú művészeti iskola növendékeinek műsora alapozta meg. A rendezvényen

Elolvasom »