Csomagosztas 2012 Bekes megye (1)_0

2012 decemberében az ország több megyéjében, így Békés megyei településeken is osztott Karácsonyi Szeretetcsomagot az MPE OCM Szeretetszolgálata.

Kevermesen, Lökösházán, Eleken, Kunágotán, Újkígyóson, Kétegyházán, Békésen – ahol az MPE Országos Cigánymisszió otthonokban tart találkozókat – hirdettük, hogy a házi csoportok tagjai hozzák el gyermekeiket a következő alkalomra, mert a Cigánymisszió karácsonyi ajándékcsomagokat készített a számukra és ezen az estén szeretnénk kiosztani.

Egy egész hetet vett igénybe, hogy ezeken a településeken kiosszuk a csomagokat és beszámolhatunk az ezzel járó öröm és szeretet megnyilvánulásáról is. A gyermekek türelmetlen várakozással figyeltek az alkalmakon és kíváncsian, türelmetlenül kérdezgették, mikor lesz már a csomagosztás. Amikor mindannyian megkapták végre ajándékukat, gyors bontogatással elégítették ki kíváncsiságukat, majd mosolyogva tudatták, hogy elégedettek azzal, amit kaptak.

Örömünkre szolgált, hogy több gyermektől kaptunk puszit és ölelést. Többen is elmondták, hogy szeretnek minket, és jó, hogy velük vagyunk. Minden településről, örömmel és szeretettel megtelve tértünk haza, hálát adva Istennek gondoskodásáért.

Varga Mihály

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. július 25.
  • 2026. július 25. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. július 25. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. július 25. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. július 25. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. július 25. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. július 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. július 25. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. július 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. július 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s vettünk át.

Elolvasom »
Hálaadó ünnepi alkalom Mezőberényben

Az MPE OCM Mezőberényi Új Reménység Gyülekezete, temploma megnyitásának egy éves évfordulóját evangelizációs istentisztelettel ünnepelte. A közösség tagjai és vendégei együtt adtak hálát Isten vezetéséért és az elmúlt év áldásaiért.

Elolvasom »