Az MPE OCM munkatársai október 20-án, a szerbiai Kishegyesen jártak. A missziós munkatársak nagyon jó testvéri kapcsolatot ápolnak az ottani gyülekezet vezetőivel, már több hónapja látogatják ezt a körülbelül 20–25 főből álló közösséget. Nagy munka folyik itt, mivel sok gyermek látogatja a gyülekezetet, így külön gyermek alkalmakat, tanításokat is tartanak. A  gyülekezet pásztora jó érzékkel tanítja a gyermekeket, ami Istentől kapott ajándék – ezt vallja ő és a szülők is, akik nagyon  örülnek ennek a foglalkozásnak.

Bár jól halad a gyermekmunka, jól jön néha a külső segítség. Több fiatal látogat el az alkalmakra, de ha vendégszolgálók jönnek, sokan több kilométert is képesek legyalogolni, hogy hallják Isten üzenetét. Ők azt mondják semmi sem drága és nem lehet akadály, hogy részt vegyenek az alkalmakon.

Ezúttal az igehirdető a magvetésről beszélt: legyen ez a talaj jól előkészített, felszántott, a mag pedig gyökerezzen és növekedjen, teremjen harminc annyit, hatvan annyit vagy száz annyit.

Isten adjon nekünk lágy szívet, legyen a szívünk jó talaj, hogy Isten Igéje el tudja végezni azt, amiért elküldetett!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. június 29.
  • 2026. június 29. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2026. június 29. 18:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2026. június 29. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. június 29. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. június 29. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2026. június 29. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések